Közönyország

Közönyország

Még egy Fidesz ciklust megérdemelne az ország

2020. február 01. - csak90

A zsinórban harmadik kétharmados többséget élvező kormánypárt országa két évvel a ’22-es választás előtt azt mutatja; aki még itt maradt, nemcsak elkezdett alkalmazkodni a rendszerhez, hanem tud is élni benne. És épp ez az, ami hosszútávot biztosít(hat) ennek a mechanizmusnak.

A parlamenti ellenzék mondjon le!

Ha élne még a kisgazdák védőszentje, egészen biztosan rovat, vagy legalább fejléc címet szánna kedvenc mondatának a ballibsi média. Torgyán József szállóigéje legalább annyira hiányzik ma Magyarországról, mint a vitakultúra. Mert a vita lassacskán és borzalmas beszólások során (lásd: Norbi), kezd visszatérni, de a kultúrája legalább akkora hiánycikk, mint a szájmaszk Kínában.

Ha élne még a Mondjon le! képviselő, akkor a parlamenti ellenzék jóval nagyobb számban élvezné a Kanári-szigeteki napsugarakat, mint az „egy közülük”. Az ugyanis, amit a parlamenti ellenzék csinál, megélhetési politizálás. Mert nem létezik, hogy nem látják vagy látták akkor a támadható felületet, amikor még nagyobb tömegeket lehetett volna megmozgatni a Fidesz politikájának hibáival és megszólítani az azokat elszenvedőket.

Az idő, a betonkétharmad meg a márványszilárdságú törvény konzerválta a sokatemlegetett, a mindigmagárahagyatottat, az úgynevezett magyar vidéket. (Ha már Donáth Anna sem szereti, ha Budapest-vidék mélységet szántanak.)

A Momentum az ellenzék alternatívája?

Van-e más ellenzék a parlamenti ellenzéken kívül? Igen, Momentumnak hívják. Egyre több jel, (Norbi világban férfiasodóknak üzenem: női megérzés) mutat arra, hogy a „fiatalok pártját” valóban a Parlamenten kívüli ellenzékiség ötlete szülte meg. Hogy legyen egy alternatíva, ami az ellenzék alternatívája és (egyelőre) nem a Fideszé. Mert lássuk be, az ország két részre szakadt valóságában a kétharmad a Fidesz javára húz, abba pedig merész dolog beleállni egypártmagányságban. Ám a 2018-as választások előtt nemcsak Puzsér, hanem a lassacskán elfogyó szellemi elit is azt hangoztatta, hogy az ellenzéket kellene először leváltani. Ez volna a Momentum? Okos húzás, ez tény. Kimondani, kampányt építeni rá vétek (lett volna), hiszen Fideszeseket is vár centrális erőtér megtartása jeligére Fekete-Győr András.

Lassan kúszik azonban felfelé a támogatottság (a Nézőpont legutóbb 13%-ot mért már a Momentumnak, ami ráelőz a DK 10%-os támogatottságára), de ezek a számok nem feltétlenül jelentenek stabil beágyazottságot. Az pedig, a ciklus félidejénél nem jelez eleget. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz még a Nézőpontnál is 50%. Ha összeadjuk ugyanis az összes ellenzéket, ami vagy DK-s lesz vagy Momentumos (ahogy a Momentum elnöke is tett erre utalást, hogy 2022-re két párt fogja meghatározni a magyar politikát: a Demokratikus Koalíció és a Momentum demokratikus koalíciója), akkor úgy áll fel a 49%-os ellenzékiség a Fideszes 50%-kal szemben.

Ám ez csak a matematika. A papírforma ritkán jelent biztosat és itt még így is alulmaradásról vagy valahogyan további 2% megszólításával (szavazókorúvá váló fiatalok megszólításával?) is csak „necces”-ről beszélhetünk. És akkor arról még nincs is szó, hogy a totális összefogás után, hány választó fordul el.

A hangsúly az egyre növekvő bizonytalanok és a nem szavazók táborán van. (Az, hogy miért burkolóznak egyre többen a közönybe, ennek a blognak az első posztjában már kifejtettem.)

Bizonytalanok és nem szavazók tábora = közönyország növekszik

Nincs egy Orbán Viktorhoz fogható vezető vagy - az új kádár keresését mellőzve - párt sem. Ellenzéki oldalon pedig végképp nincs. A koalícióssággal való próbálkozás pedig túl lassú ahhoz, hogy a célegyenesben biztosat jelentsen.

Így a magaslabdák hiába röpködnek, példának okáért ott volt Tarlós „nem akartam újraindulni, de mégis muszáj volt” hozzáállása, vagy Karácsony Gergely köztévés szereplése, ami csak azért dőlt az ő javára, mert a riporter rettenetesen gyenge volt azon a térfélen, ahol az ő vezetői írják a játékszabályokat. Karácsony Gergely ugyanis beleállt a játékba, egyszer sem az alternatívát mutatta, hanem a narratívaírók fegyvereit próbálta ellenük fordítani, mert az ő gyenge játékosuk ezt lehetővé tette a mi versenyzőnknek. (Már megint ez a kétpolúsú országrend…) És lehet jönni azzal, hogy „ide már nem kell alternatív gazdaságpolitika, mert annyira le van butulva minden”, valójában csak a közöny lesz egyre nagyobb ezzel a „beleállok és majd a saját fegyverükkel támadok vissza” hozzáállással. A legbutább emberek is ahhoz húznak, aki felismerve a bajaikat, erős, vállalható alternatívát, megoldást kínálnak. Karácsony a közmédiás szereplésével csak a saját tábora ideológiáját erősítette meg, nem növelte a számukat.

Az ellenzék csak közhelyeket pufogtat, a Momentum pedig csak a fiatalokra fókuszál – ez a legerősebb összefoglalása a teljes ellenzéket érintő kritikának. A felszín alatt azonban az van, hogy aki még itthon maradt, elkezdett alkalmazkodni a helyzethez és ezzel még tovább van biztosítva ennek a rendszernek a működése. Lassan már teljesen mindegy, hogy ki váltja le a kormányt, mert a legnagyobb gond, hogy a választók többségének már mindegy, ki van kormányon, csak a bebiztosított helyzetük ne változzon. Abban a kétharmados többségben, amiben menedéket találtak maguknak a szavazók a nyugdíjas éveikre (a nyugdíjasok a legnagyobb támogatói a Fidesznek), illetve az okosba’ gondolkodók, hogy „turpisságuk” ki ne derüljön egy esetleges váltással. És ebben a helyzetben teljesen igaza van a Momentumnak, hogy először alkudozik/kompromisszumot köt a Parlamentben lévőkkel, simul a Fideszhez, hogy a régi motorosoknak - akiknek már kínos a migráncsozás meg a gyűlöletpolitika -, új helyet biztosítson.

A baj csak az, hogy ez így még mindig nem az az út, amin mi - a propagandát, a népbutítást, az ország lemaradó helyzetére üzletet kötő és az abból nyerészkedést rosszallók - az országot látni szeretnénk. Mi élünk az egyre növekvő közönyben, amit már elemzők és politikai intézetek is kimutattak bizonytalanok és nem választók címkén.

Még mindig érzelmi döntés lenne a szavazás?

2020. január 26. (vasárnap, az Úr napja), Győr. Az ország egyik leggazdagabb vidéki városában a korrupciós gyanúkba kevert, szexvideós fideszest egy fideszes váltja. Törvényes, jól kampányolható időszakot hagyó választás eredményeként. Megszólított nénik, bácsik rosszallása és ejnyebejnyéje után elsöprő a többség a kormánypártnak. Na, most akkor tessenek mondani, ha a gruppenszex a keresztényi kétharmadnak vállalható volt, akkor az az érzelmi ingóság vége demokráciában, vagy a libsik keserű győzelme konzervatív kormányzatban? Mert ugye Győr gazdagodását nem lehet morálisságban elbotló polgármester miatt kockára tenni. És ez így már nem érzelmi döntés, hanem a többséghez, az erőshöz, a stabilhoz húzás. (Az ok ott keresendő, hogy október 13. óta az ellenzék megint elaludt – vagy netán megalkudott saját magáért. Utóbbi rettenetes lenne saját magukra nézve, mert kevés már a bizalom irántuk. Pedig nekik ’22-ig éjt nappallá téve kellene módszerálni.)

Ne várjatok forradalmat, ha nyitva van a határ

 Ha a „nép”, a démosz, ami a demokrácia alapja a propaganda nyelvének elsajátítása révén hülyének nézhető eszközzé válik az ellenzék (legyen az parlamenti vagy azon kívüli) számára, akkor a kiút a közönybe zárkózás marad, az egérút pedig sorbanállás a létra alján a megmaradt kétkezi munkáért külföldiában.

Itt már nem azért válnak bohócokká az ellenzék képviselői, mert nem tudnak tematizálni, hanem azért, mert nem is akarnak. A szint miattuk (is) ilyen alacsony – csakhogy egyértelmű legyen a közéleti történéseket érzékenységi küszöbben mérők számára.

A politika nem matematika. A politika a meggyőzésről szól. Hogy a teljes polisz lakosságát meggyőzitek. 2022-re stabil társadalmi beágyazottság kell. Nem lesz elég, ha jövő év végére sikerül kétpárti ellenzéki listát felmutatni. Fekete-Győr András ugyanis ezt mondta az ATV-ben, hogy addigra valamennyi ellenzéki pártnak célszerű besorakoznia. És ha ez így fog történni, akkor marad a fentiekben felvázolt 50-49 százalékos arány (pluszmínusz 1-2 százalék, új belépőkkel meg időközben közönybe fordulókkal.). Az éppenhogy vagy egypicittöbb nem lesz elég.

Nem elég a kommunikáció

Gulyás Gergely év elején arra utalt, hogy a kommunikáción múlik a 2022-es választás. Kinek üzent ezzel? A pártjának? Hogy nem kell aggódni a fiatalokat célzó, az új választókorba lépők félmilliós szavazatára lecsapó Momentum miatt vagy épp nekik üzent, hogy nem kell (még?) vidékre menni, elég a kommunikáció? Briliáns elmére vallana, ha kettős lenne az üzenet. (Ami az egyik oldalon propaganda, azt a másikon lágy hangtónussal úgy ejtik kommunikáció.)

Ha azonban egyre nagyobb a mozgás a közönytábor irányába, akkor nem elég a kommunikáció. Sőt, ha az országot egyre inkább ellepő „nem értem, ki szavazott a Fideszre, ha mindenki utálja” visszhang is szóba jöhet pesti srác(ok)nál, akkor azt kell mondani, a kommunikáció nem elég. Mert nem azt várják, hogy fúj Fidesz, hanem azt, hogy mi lehet/mi jöhet utánuk. Mindezek mellett, ha a 2019 májusától 2020 januárig a 10%-ról csak 13%ra tudott nőni a Momentum, akkor a kommunikáció nem elég.

A Fidesznek 2020-ra sikerült meghonosítania a teljes érdektelenséget

Be kell látni, hogy ez a rendszer, a nemzeti együttműködésé (ugye nem baj, ha még kisbetűvel írom?), egy zseniálisan megalkotott rendszer. A zseniknek azonban van egy negatív tulajdonságuk. Egy hajszál választja el őket a megbolondulástól. Azt kell megvárni, míg a bolond lesz az új Soros/migráncs/cigány?

Ki kell mondani, nem a rendszerrel van a baj, hanem azzal, hogy tud(ott) működni. És ez az ellenzék hibája. Mert csak akkor visított, amikor MTVA székházban ütötték, meg amikor megvonták a tiszteletdíját parlamenti randalírozásért. Szaladnak a vidékhez, hogy miért nem csináltok forradalmat, miért nem jöttök megmenteni minket. Az ellenzék mikor jött le megmenteni a vidéket? Mikor jöttetek fórumozni, meghallgatni a bajokat, keresni a magyar valóságot a propaganda mögött? És elvárjátok, hogy mi menjünk kapát, kaszát egyenesíteni értetek?

Csak egy tipp: ne azzal gyertek, hogy milyenek a nyilvános vagyonnyilatkozatok, mert nem fogja érdekelni azokat, akik örülnek a saját fizetésüknek, amit úgy csúfolnak: minimálbér.

Kell még egy (?) ciklus ebből a rendszerből

Stumpf István, egykori Fidesz alapító szerint a legfőbb gond, hogy közel a pont, amikor már visszafordíthatatlan az a folyamat, az a politika, amit a Fidesz - saját szavaimmal – túltolt. Mert még 4-6-8 év és nem marad olyan, akit akár egy picit is érdekelne a változás szele. Ebben a kilátástalanságban azt kell mondani, szükséges még egy közös bukás az okosba’ gondolkodó Momentum és a bosszúállók seregének, a DK-nak a vezetésével. Talán akkor a rendszerhez dörzsölt (akár önként, akár kényszerítve) üzleti elit (akik között még találni reménykedőt egy új párt által delegált új szerződéshez/lehetőséghez) is inkább ellenáll, mintsem megalkuszik. A propaganda ugyanis járvány. Nem viszi el egy gazdasági válság vagy annak a jóslata, vágya. Itt csak a cselekvés, a mozgalmiság szüntelensége adhat reményt vagy fújhat újra reményt a változást szajkózók zászlajába. De ha nincs cselekvés, akkor bukó a ’22. Azzal pedig Stumpf István-i értelemben eljön az a pont, „ahonnan már nagyon nehéz a rendszert lebontani, átalakítani, más rendszert működtetni”.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonyorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5515449802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.03. 13:18:23

Még erős a ballib szakértői, Gyurcsány-Bajnai féle országrontás emléke, ezért az ellenzék esélytelen.

Tehetetlen Dodó 2020.02.03. 14:08:48

Nem lehet értelmes eszmefuttatást alapozni egy hamis premisszára, arra, hogy összedőlőben az ország.
Még akkor sem, ha a momentum által megcélzott fiatal agyhalottak nem tudják, nem emlékezhetnek arra, hogy milyen volt az 12-15 éve, amikor tényleg összefele dőlt az ország.

nemecsekerno_007 2020.02.03. 14:12:29

Alacsony adók, működő gazdaság, fejlődő infrastruktúra... kb. erre van szüksége a többségnek. Ha ez nem változik akkor lehet ellenzéki kormány is akár. Egyelőre nem lehet bízni az ellenzékben, hogy nem kezdenek adót emelni, így jobb ha kap még egy ciklust a Fidesz kormány...

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 14:18:44

A fiatalok a netet nézik a neten pedig az van hogy összedől az ország, tehát akkor az össze is fog dőlni és kész ( a szüleink hazudnak de a net az SOSEM). A szegény fiatalok pedig hiába akarják felhívni az öreg boomerek figyelmét azok már annyira vakok és süketek és alkoholisták a rossz eü-nek köszönhetően, hogy leszarják az iskolázott fiatalok érdekeit ( ráadásul a geci öregek nem adnak nyelvvizsgát sem nekik mert állandóan megbuktatják őket; gátolva ezzel hogy külföldről hívják a szent globalizmust)

Én arra leszek kíváncsi ha megjön a válság a fidesz alatt és nem rottyan össze az ország úgy ahogy akkor amikor a fidesz miatt összezuhant( 2006-2009-ig, mert arról is a fidesz tehet) Akkor mi lesz? akkor az ellenzéknek semmi esélye. Szóval azt tanácsolom hogy az ellenzék intézze el hogy válság csak magyarországon legyen és csak vidéken ahol a hülyék laknak hátha végre ők is rájönnek hogy a Patás és a brigádja a legnagyobb hazaáruló. Ja és aki mást mond az náci csőcselék

megvagyhadnagy 2020.02.03. 14:19:21

"Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz még a Nézőpontnál is 50%"
MÉG a Nézőpontnál IS???
Ezzel csak nem azt akarjátok mondani, hogy a Nézőpont nem épp független módon készíti a kutatásait?

Mankel 2020.02.03. 14:38:48

@megvagyhadnagy: Igen ez kb korrekt magálkapítás minekutánna a közvélemény kutatás eredménye is marketing termék, így mindeggyik a hozzá közelebb álló felé khm.. kerekít.

chrisred 2020.02.03. 14:42:47

@nemecsekerno_007: Alacsony adók: például áfa?

Mankel 2020.02.03. 14:55:12

Nem igazán értem ezt a beteges félelmet az adóemelésektől. Mikor emeljünk adót ha nem akkor amikor mindenkinek jól megy? A Fidesz egy színtiszta neoliberális gaz. pol. folytat. (Bokros Lajos nedves álma amit csinálnak de tényleg)
Ezzel az baj, hogy mikor beüt a vállság (mert attól mindenki nyugodjon meg jön az, lehet 2 hónap lehet 10 év) nem lesz muníció a gazdaság élénkítésre.
Nem tudnak kamatot vágni, nem tudnak adót csökkenteni, nem tudnak babaváro, meg autó vásárlós kedvezményt adni stb. (Még államadósságot se tudnak majd felvenni (hisz az bár gdb arányosan csökkent nominálisan 18 000 milliárdról 30 000 milliárdra nőt.)
Viszont le kell építeniük az állami alkalmazottak létszámát, meg adót kell emelniük. Ami kereslet csökkenésteredményez.
Feleslegesen küldik a nitrót az így is ezerrel pörgő gazdaság motorjába.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 14:59:02

@Mankel: akkor majd jön Ferkó és megment minket, ne izgulj.

Mankel 2020.02.03. 15:04:46

@a nagy hohohorgász: Ehh az, hogy valaki kritikát fogalmaz meg a Fidesszel szemben nem egyenlő azzal, hogy Gyurcsányt akarja vissza. Olvastad egyáltalán amit írtam? Az érveimmel vitatkozz ha kérhetem .

Szelid sunmalac 2020.02.03. 15:12:51

@a nagy hohohorgász: Jokat el lehet viccelodni rajta, csak epp ha komolyan akarnad nezni ,akkor mi van? Bajnai nem lesz, azt meg az Orban is elismerte, hogy o mentete meg az orszagot , nem a hortolo kisfideszesek az elso heten hatalomra keruleskor.
Aztan ha megint beut a ciklikus krach, akkor ki all oda az Orban helyett mar MEGINT osszeszedni neki a lovet, amibol majd kiskiralykodhat? Mert ugye a kinevetett Bokrosnal pont ez volt. Az megszoritott, emez meg ket kezzel szorta. Bajnai utan detto. Most majd megitn elbujik valami ko ala, aztan (ha meg el) ha mas mar osszelapatolta a ganyet, ott terem, mint megmento.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 15:14:55

"A Fidesznek 2020-ra sikerült meghonosítania a teljes érdektelenséget"

Ha az ország dolgai jól mennek - és a 2010 előtti évekhez képest bizony jól mennek, bármi legyen is ennek az oka -, akkor az emberek azért is közönyössé válnak, mert megfelel nekik a fejlődő gazdaság, az emelkedő bérek, a visoznylag még mindig tűrhető infláció, a családtámogatási rendszer stb.

Elkényelmesednek, de ez nem írható a számlájukra: az legtöbb ember az életét akarja élni, nem politikával foglalkozni, nem a pártok torzsalkodását figyelni.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 15:15:19

@Szelid sunmalac: sztem Bokrosban még van annyi erő hogy újra megment minket. Megyot ne hozzuk mert Ő is csak oszt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 15:18:04

@Mankel:

"Mikor emeljünk adót ha nem akkor amikor mindenkinek jól megy?"

Valóban nem érted. Az országnak - és benne az embereknek - nem kis részben épp az alacsony adók miatt megy jól. Ezért marad több a zsebedben, ezért jönnek ide a külföldi vállalatok. Az adóemelésnek lenne igen rövid távú hozadéka, de az általa okoztt kár nagyobb és tartósabb lenne.

Mankel 2020.02.03. 15:25:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom a Lengyelek pont így csinálták ezt hívják anticiklikus gazdaságpolitikának.
Ők voltak az egyetlenek akik a legmélyebb gazdasági vállságban is növekedést tudtak felmutatni.
Bőven elég lenne, ha gazd. élénkítő intézkedéseket nem csinálják meg.
Az irgalmatlan euforrás lehívás meg az autoipar általános felkendülése is szép számokat eredményezne, ha ezt megfejelik a minimálbér emeléssel.
A Csok, babaváró, autovásárlás 1 kulcsos adó. Pont egy vállság kezelésére alkalmas dolog nem pedig a gazdaság fellendülésének idején kell csinálni.

Sancho12 2020.02.03. 15:41:24

Azért az megvan,hogy 100000 ft.jövedelemnél az állam lenyúl 52500 ft-ot.Ez minden csak jó adó rendszer.

Mankel 2020.02.03. 15:44:36

@Sancho12: Akkor szerinted mennyit kellene "lenyúlnia", hogy jó adórendszer legyen?

Szelid sunmalac 2020.02.03. 15:56:42

@a nagy hohohorgász: Ne aggodj, nem jon egyik sem. De azert tudod-e/akarod-e cafolnim, hogy a fideszenek -egyebkent igen kenyelmesen- soha nem kellett valsagos, de meg csak nehez idoszakban sem kormanyoznia?

Sancho12 2020.02.03. 15:57:02

@Mankel: Miért szerinted jó ez így?Közel 50 % adóék.

nemecsekerno_007 2020.02.03. 15:58:41

@Sancho12: Nem az állam nyúlja le hanem a nyugdíjrendszer, az EÜ-rendszer, meg a közszféra. Velük beszélj a “lenyúlásról”. Félmillió külföldön dolgozó se fizet semmit itthon, csak az évi 1000 Mrd Ft van amit hazautalnak, de abból nem tudjuk mennyi jut a költségvetésbe. Szóval ez az 52% nagyrészt nekik megy. Ha meg kevesled a nettó béred akkor legyél vállalkozó.

Szelid sunmalac 2020.02.03. 16:01:44

@nemecsekerno_007: "Szóval ez az 52% nagyrészt nekik megy" - meseld el kerlek hogyna is jon ez "nekem"? Merthogy ugyebar en itt fizetek nyugdijjarulekot, es nyugdijat megosztva kap az ember a kulfoldon, illetve otthon toltott ido/jarulekkepzodes alapjan. Eu hozzajarulast, szinten itt fizetek, amit ertheto modon itt is veszek igenybe. Talan ezt sem vonod ketsegbe. A kozszfera beret szinten az itt keletkezo adombol finanszirozzak, megpedig az ittenit. Ugyhogy jol hangozhatna, amit irsz, csak epp totalis baromsag.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 16:03:01

@Sancho12: várjál mert a koma meg azt mondja még adót! A szuperbruttoval sem működött jobban az állam. Szerintem ne nyúljon le semmit ne legyen adó azt mindenki boldogul úgy ahogy akar. Na akkor lenne szabad piac és mindenki boldogan irtana a másikat. Szerintem lerabolt gyarmat és gazdag ásványi kincsek nélkül csak a tudasalapu jövő lehet elorevezeto. Na de a magyar nem akar tanulni aki meg igen azt legyilkoljak. Mire a vizunk érni fog valamit már rég nem a miénk lesz. De adó az biztos lesz

Mankel 2020.02.03. 16:04:27

@Sancho12: Szívesen fizetnék 60%-t h cserébe minőségi közszolgáltatásokat, es kevesebb korrupciót és nem gerontokráciát kapnék.

Szelid sunmalac 2020.02.03. 16:04:57

Ha barki nem tudna a mai napig: a nyugdijat 5 evnyi folyamatos munkaviszony utan utna kaphat az ember, de csak arra az idore vonatkozoan kapja a kulfoldi nyugdijat, ami alatt kulfoldon fizetett jarulekot. A tobbi idot a tobbi orszagban (legyen az akar Mo., akar mas orszag) toltott munkaido alapjan szamoljak, es ezek osszegebol adodik a teljes nyugdij. Magyaran hiaba dolgozta le azutlso ot evet valaki mondjuk Nemeto.-ban jgosult lesz ugyan a nemet nyugdijra, de az eltoltott mondjuk 45 evbol otot szamolnak nemet 40-et magyar nyugdijkent.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 16:05:00

@Szelid sunmalac: hátha elfogadom azt h Orbán szerint Bajnai mentette meg az országot akkor te is fogadd el h az első ciklus az volt.

Mankel 2020.02.03. 16:07:12

@a nagy hohohorgász: Mondjuk nem is kényeztetik el álltalánosan magas szinvonalú oktatassal es ott gátolják a felsőoktatásba jutását ahol csak lehet....

Szelid sunmalac 2020.02.03. 16:07:49

Hogy meg bonyolodjon kicsit a nyugdij kerdes: ha meg is van a 45 ev munkaviszony a magyar allam akkor is csak 65 eves kortol hajlando nyugdijat fizetni. Tehat ha valaki (anno nem volt szokatlan) szakmunkaskent 17 eves koratol folyamatosan dolgozik, es 62-63 evesen meg vna neki a 45 ev, akkor is ra kell meg huzni 2-3- evet, hogy betoltse a 65-ot, mert addig lofaszt sem kap. Marpedig nyugdijat csak egyszerre kezd el kapni, tehat amig a magyar torvenyek szerint lofaszt kap, pontosan annyit ad neki a tobbi orszag is ahol dolgozott. Egyeb kerdeS?

Szelid sunmalac 2020.02.03. 16:11:05

@a nagy hohohorgász: Melyik elso cilusra gondolsz, es miert nekem kene elfogadni, ha Orban maga nyilatkozott igy Bajnairol?

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 16:11:18

@a nagy hohohorgász: aki kb 2008 óta nem jött ra h a nyugdijbol nem lehet megelni és volt még legalább 10 éve a nyugdijig az meg is érdemli. Anyám is ilyen de ő legalább nem rinyal

Sancho12 2020.02.03. 16:12:20

@nemecsekerno_007: Nagyon jó de azt azért tedd még hozzá világbajok áfát is.Ugye semmi se elég.Hagy épüljön,sok stadion,kisvasút,a kórházak meg rohadjanak le.Abból a rengeteg pénzből csak a ner lovagok járnak jól.De minden nagyon jó mindennel megvagyok elégedve.(Jó hazudtam).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 16:16:52

@Mankel:

"Bőven elég lenne, ha gazd. élénkítő intézkedéseket nem csinálják meg. "

Ki tudja, mi a helyes út? Lehet azt mondani - ahogy te is teszed -, hogy legyen tartalék az előbb-utóbb elérkező válság idejére. De azt is lehet mondani, hogy addig üsd a vasat, amíg meleg, vagyis addig növeljük a gazdaságot minden módon, amíg a világgazdasági helyzet is lehetővé teszi ezt. Aztán ha beüt a válság, akkor az ország jobb helyzetből, magasabb szintről kezd romlani, ezért az ugyancsak eljövő fellendüléskor is jobb helyzetben lesz.

"A Csok, babaváró, autovásárlás 1 kulcsos adó. Pont egy vállság kezelésére alkalmas dolog nem pedig a gazdaság fellendülésének idején kell csinálni."

Ezt megint lehet másként is látni. Jóléti intézkedéseket akkor szokás hozni, amikor megvan rá a fedezet. Válság idején nem feltétlenül jó ötlet jóléti intézkedéseket hozni - nehezen is lehet eladni őket politikailag -, amelyek ráadásul csak viszik a pénzt, hozni csak jóval később fognak - mondjuk úgy 20 évvel később, amikor a megszületett gyerekek adófizetővé válnak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.02.03. 16:24:38

a „fiatalok pártját” valóban a Parlamenten kívüli ellenzékiség ötlete szülte meg."

hahhhaaaahhaaa muhhahahhhaaaa hát bmeg röhögnöm kell
et EL IS HISZITEK? vagy minket akartok hujének nézni?akkor számoljunk hány ilyen kisérlet volt mint a Momentum
MoMO, Párbeszéd, Bajnai mint termék, Együtt, Centrum Párt, Szolidaritás ésatöbbi.

Sancho12 2020.02.03. 16:25:14

@Mankel: Nem több adó kéne.De most ahogy csinálják teljesen követhetetlen.oda rakják ahova akarják,senki sem tudja követni a pénz útját.Nem véletlen,horribilis pénzt odaraknak ahova,senki nem ellenőrzi.Akinek a feladata lenne nem avval foglalkozik,hanem az ellenzékkel.

Szelid sunmalac 2020.02.03. 16:32:02

@a nagy hohohorgász: Ezert kerdeztem. Nekem az elso kormanyzasuk nem 2010-es, de ezen nem veszunk ossze. Az akkor iidoszak mar javabna kilabalasi volt, nem valsag. A ketto kozott pedig hatalmas a kulonbseg, leven 2010-ben mar javaban ontottek a vilag legnagyobb gazdasagai tonnaszam a lovet a piacokra.

Szelid sunmalac 2020.02.03. 16:34:13

@a nagy hohohorgász: 10 ev alatt mennyit tudsz tenni a hatralevo nyugdijadig? Te sem hiszed, hogy 55-65 eves korodban erdemben tudsz meg felretenni, mikor 35 even at kialakitotal egy adott eletszinvonalat es szinte minden kotott? Nem azt mondom, hogy semmit nem lehet tenni, sot! Kell is...de igen kicsi a valoszinusege, hogy a hatasa erezheto lesz.

Mankel 2020.02.03. 16:39:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az külön megérne egy misét, hogy vajon a családtámogatási politika megéri-e a beleöntött pénzt magyarán ténylegesen több gyere születik-e a hatására vagy csak a mindenképpen megszülető gyerekek jönnek-e a világra. Amíg ez tanulmány el nem készül az egészet sima gazd. élénkítésnek és szavazat szerzési akciónak tekintem.
A másik meg keresztény nevelést kaptam és élenken él bennem a 7 szűk és 7 bő esztendő meséje ha már keresztény konzervatív.
Az a helyzet, hogy erényei elismerése melett nem vagyok elájulva a Fidesz gazd. politikájától. Valahogy úgy vagyok vele, hogy tornádóban a pulykák is tudnak repülni.
Szörnyen nehéz helyzetben lesz bárki is kerül a kormányra a következő vállság alatt.

hümhüm 2020.02.03. 16:40:43

@Sancho12: ".. 100000 ft.jövedelemnél az állam lenyúl 52500 ft-ot.Ez minden csak jó adó rendszer. "

Tisztázzuk:
100 000 Ft szuperbruttóból (azaz az adóköteles jövedelem felszorozva 1.75-tell) 43 404 Ft-ot.
Az SZJA köteles adóalapból csak 33 500 Ft-ot, a bruttó nyereségből 22 650 Ft és 35 390 Ft közötti összeget.
Mi a baj ezzel? Ha nem akarsz adót fizetni, irány Amazónia...akkor nem kell használni az itthoni oktatást, egészségügyet, nyugdíjrendszert, utakat, rendőrséget, tűzoltóságot, gyógyszerellátást stb....
Honnan vetted az 52500 Ft-ot?

Sancho12 2020.02.03. 16:45:19

@hümhüm: A munkaadód is fizet 19 000 Ft-ot a 100000 Ft-ton felül.Az itthoni szolgáltatásokról jobb nem beszélni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 17:23:19

@Mankel:

"vajon a családtámogatási politika megéri-e a beleöntött pénzt magyarán ténylegesen több gyere születik-e a hatására vagy csak a mindenképpen megszülető gyerekek jönnek-e a világra. Amíg ez tanulmány el nem készül az egészet sima gazd. élénkítésnek és szavazat szerzési akciónak tekintem. "

Ezt semmilyen tanulmány nem fogja kideríteni, mivel nem tudjuk megfigyelni azt az alternatív univerzumot, amelyben ezek az intézkedések nem születtek meg. Csak a szülők önbevallására lehet támaszkodni. A kormánnyal vagy az intézkedésekkel nem szimpatizáló szülők nagy valószínűséggel azt fogják mondani, hogy mindenképpen ennyit szültek volna, míg a kormánnyal/intézkedésekkel szimpatizálók azt, hogy hasznosnak tartják a dolgot és ez hozzásegítette őket ahhoz, hogy több gyereket nevelhessenek fel.

Még az sem lesz mérvadó, ha kiderül, hogy nem nőtt a fertilitás, hiszen lehet, hogy az intézkedések nélkül csökkent volna. Tipikusan a "mi lett volna, ha..." kérdés.

Másfelől miért lenne baj, ha csak annyit ér el a kormány, hogy a gyereket vállaló szülők jobb körülmények között nevelhetik a gyerekeiket??? Már ez is nagy segítség, ha arra gondolsz, átlagosan mennyivel alacsonyabb a (több)gyermekes családok életszínvonala. Vagy össze lehet hasonlítani a ballib kormányok progresszív adóztatásával, amelyek gyakorlatilag megbüntetőadóztatták a több gyerek miatt többet dolgozni/keresni kényszerülő szülőket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 17:24:55

@Sancho12:

"Az itthoni szolgáltatásokról jobb nem beszélni."

Azért lefogadom, hogy egy komolyabb műtétet te is a TB által finanszírozott állami kórházakban végeztetsz el. Hacsak nem keresel az átlagnál tízszer többet.

hümhüm 2020.02.03. 17:33:42

@Sancho12: "A munkaadód is fizet 19 000 Ft-ot a 100000 Ft-ton felül"
Akkor nem tudod, mit neveznek szuperbruttónak. A szuperbruttó a bruttó béred felszorozva 1.175-tel (az előző hozzászólásomban kimaradt egy 1-es, 1.75-öt írtamtéves szorzóként, de természetesen az 1.175 a jó: a SZOCHO 17.5%).
Azaz amit levezettem a 100000 Ft szuperbruttó jövedelemből, az úgy van, nem kell több levonást számítani.

kvadrillio 2020.02.03. 17:48:05

NANEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE ! AZT AKAROD, HOGY FELVÁSÁROLJÁK AZ EGÉSZ ORSZÁGOT ???!!!!!!! MÁR A KÉTHARMADA AZ ÖVÉKÉÉÉÉ !!!

A KOHÉZIÓS MILLIÁRDOKAT MEG MINDET LENYÚLTÁK A GYURCSÁNYI HPÁR EGGEDELMÉVEL !!!

MENNNÍENEK CSAK EL MIND !

MERT ÉN IS AKAROK KAP NEM A POFÁMRA, HANEM A FEJKVÓTÁMAT !!! BASSZAMEG !

ENNYIO KILÁTÁSTALAN ARCOT MINT EBBEN A 30 ÉVBEN, MÉG SOHA NEM LÁTTAM EBBEN AZ ORSZÁGBAN.

ELÉG VOLT BELŐLÜK !+

kvadrillio 2020.02.03. 17:51:31

....aszongyaja viktor, az unió a szegényebb országoktól a gazdagokéba csoportosítja át a pénzt, NU, Ő SZINTÉN EZT CSINÁLJA MAGYARORSZÁGON !!! :o))) ÉS EZ NEKI TERMÉSZETES !

rallus 2020.02.03. 17:57:32

@Szelid sunmalac: Ha még emlékszel erre a névre: Irina Ivaschenko!
Őt ültette Budapestre az IMF, hogy a ballibek legalább a kölcsön kapott gyorssegélyt ne lopják el. Bajnai nélküle csak arról dönthetett, hogy aznap az Internacionálét énekelje, vagy libát tömjön.
Az viszont tény, hogy a könnyes szemmel bejelentett " Mindannyiunknak fájni fog!" ígéretének az átlag magyarra eső részét precízen betartotta...

mortullus 2020.02.03. 18:11:06

@nemecsekerno_007: "Alacsony adók, működő gazdaság, fejlődő infrastruktúra... kb. erre van szüksége a többségnek. Ha ez nem változik akkor lehet ellenzéki kormány is akár. Egyelőre nem lehet bízni az ellenzékben, hogy nem kezdenek adót emelni, így jobb ha kap még egy ciklust a Fidesz kormány..."

Ezzel az a baj, hogy a ballibek bármennyire jól működő gazdaságot is képesek szétverni. Meg a franc se fog több SZJA-t fizetni, mert az összes ellenzéki párt a "progresszív adózást" szajkózza. Fizessek 15 % helyett 25 vagy 30 %-ot, hogy kártérítésként kifizessék a börtöntöltelékeknek. Hát lófaszt! Ahogy Hadházy Ákos mondaná.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 18:11:49

@Szelid sunmalac: tehetetlen van csak lehetetlen nincs. Ha vki szakember akkor meg tudta oldani. Öreg szakik egyéni vállalkozókent szarrá keresik az agyukat. Ha nem ertessz semmihez és dolgozni sem akarsz csak fogyasztani akkor az valóban szopo. De őket meg segítse az aki akarja. Attól mert ledolgoztal 40 évet nem kell hülyének lenned és hitelre venni mindent. ÉN nem vagyok szegény de még is tovább kepzem magam. Szóval igen magára vessen elsősorban az aki az államtól vár nyugati színvonalat. Ezt még az apamek is tudják de szarnak. Ők mondjuk megtehetik mert én szeretem őket és segíteni fogok. A többi meg oldja meg.

MACISAJT 2020.02.03. 18:13:51

"Az ugyanis, amit a parlamenti ellenzék csinál, megélhetési politizálás. Mert nem létezik, hogy nem látják vagy látták akkor a támadható felületet, amikor még nagyobb tömegeket lehetett volna megmozgatni a Fidesz politikájának hibáival és megszólítani az azokat elszenvedőket."

Ó Istenkém, még mindig itt tartanak egyesek...
Volt ugyebár 2002, azt ígérték a ballibák hogy meglesz mindennek a fedezete, majd ők azt megteremtik..
Az Izraelből importált profi gyűlöletgyáros, ron werber( 23 millió beözönlő román, Kövér kötelezése stb.) jelszavai szerint " Magyarország többet érdemel!", "Több pénzt az embereknek , több pénzt az önkormányzatoknak!".
Mert a ballibák ugyanazt szajkózták mint ma is: van itt kérem pénz dögivel, csak a gonosz Fidesz ellopja.
Nos, kormányra kerültek 2002-ben, kiszórták 5000 milliárdot a száznapos programokra Orbánék "üres kasszájából", ősszel tönkreverték a jobboldalt az önkormányzati választásokon mert az emberek azt látták hogy tényleg igaz, van itt pénz csak a Fidesz ellopta...
És eljöve az igazság pillanata. Amikor maguknak kellett volna , saját kormányzásból megteremteni az osztogatás fedezetét. Hát az bizony nem ment.Mert erre soha nem voltak képesek, egyetlen korban sem.

Alapigazság: kormányoznia muszáj valakinek( különben itt is kijevi anarchia és káosz következne).
A jelenlegi kínálatból pedig( agyonvert ballibák, Fidesz/Orbán, operettnácik, majdnemzöldek) világos hogy az egyedüli kormányképes erő a jelenlegi.

Melyik manapság az agyonvert ballibák legvadabb rémálma?
Hosszú a lista (és unalmas) ezért aztán csak a legbanálisabbat említeném: a zsigeri, 1993 óta tartó Orbán gyűlöletükkel kapcsolatos .
Ami azóta veszi el a józan eszüket(ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen), amióta Orbán szakított a sorosok által neki szánt, "szdsz ifjúsági tagozata" szereppel. Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában.Próbálkoztak itthon és külföldi cimboráikkal kinyírni, volt kendepéter és májeraranka meg debreczenijózsef és ferenczikrisztina, popperpéter és kohnbendit meg ronwerber..hadd ne soroljam.
És ennyi, idáig tart a tudomány.

Mert ha egyik ballibát is megkérded hogy jójó, Orbán nem, eddig világos, hanem mondd, mutasd fel akkor helyette a kormányképes alternatívát...akkor nagy kuss következik majd újra az jön hogy igen de az Orbán..:P
Most sem lesz másképp.

Érdekes az is , hogy egyik agyonvert ballibának sem jut eszébe az ami kézenfekvő.
Éspedig hogy azzal kéne kezdeni hogy egy valódi és magyar, nemzeti baloldalt kéne létrehozni.
Mert addig amíg az egész vircsaft nem egyéb mint egy sorosi, gyurcsányi, niedermüleri,újhelyi, jávorbenedeki és hasonlóak nettó hazaárulásaiból áll...
addig bizony annyi esélyük van(lesz) mint lendvai ildikó nénének a Miss Universe manilai döntőben.
A régi proletár internacionalizmus a mai globalizmusnak az elődje, azt a célt szolgálta/-ja hogy a háttérhatalom minél zavartalanabbul avatkozhasson be egy ország belügyeibe.
Viszont sok államban már a baloldal is kinőtte ezt és védi országa érdekeit.

Magyarországnak viszont idáig még ballib hazaárulókból is csakis a legalja jutott.
Ezeknek csak az a céljuk hogy naponta azt hörögjék: most aztán tuti hogy bukik a Zorbán.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 18:15:42

@mortullus: erre mondtam én hogy az a jobb ebben a kormányban h kisebb az szja és ha nem fogyasztod el az egészet akkor marad is. Sunmalacnak kiemelnem hogy HA NEM FOGYASZTOD EL. ha igen akkor ki hülye? Tudod a szorgos hangya...

nemecsekerno_007 2020.02.03. 18:22:17

@Szelid sunmalac: A mostani járulékok kb. 80%-ból a mostani nyugdíjakat fizetjük. Az EÜ-rendszert is a nyugdíjasok veszik leginkább igénybe és mivel nem biztosítás, hanem szociális alapú ott is fizetsz mások helyett. Aki az EU-ban dolgozik, az az ottani nyugdíjakba száll be, persze országonként változik, hogy mennyire. Az itthon maradt nyugdíjas családtagját, meg a magyar járulékokból fizetjük, mert nem biztosítás, hanem szociális ellátás. Ez egy fából vaskarika rendszer és még nagyon jó önbecsapásra...

nemecsekerno_007 2020.02.03. 18:24:15

@mortullus: Én ezzel titsztában vagyok, az aggaszt, hogy a félmillió új szavazó tisztában lesz-e 2022-ben?

Vagy meg lehet őket venni üveggyöngyökkel...

MACISAJT 2020.02.03. 18:32:45

@Mankel:

Ha már nosztalgiázásnál tartunk, nézzünk egy ballib orgánumot, hogyan tálalta anno a remek libaszakértői gazdasági teljesítményt:

Meglepően jó lett a magyar GDP-adat
[origo]|2010. 02. 12., 9:13

Meglepően jó lett a GDP-adat, bár a rendszerváltás óta így is a legnagyobb visszaesést produkálta a magyar gazdaság 2009-ben. A várt 6,7 százalék helyett 6,3 százalék lett az esés.
-------

Hiába no, ez volt a libaszakértő "eredménye", 13 milliárd euró IMF hitel felvétele és abból 9,5 milliárd eltapsolása után...:D

És lássuk,még milyen választói nosztalgiára alapozná a libaszakértő(vezette ballib nagyszövetség) a választási esélyeit...:D
Mit is csinált konkrétan(nem elméletben) az MSZP-s miniszterelnöki casting győztese, a böszme gazdasági minisztere, immár miniszterelnökként?

Elsősorban ezt, idézzük fel a csomagját:
www.fn.hir24.hu/itthon/2009/04/02/brutalis_bajnai_csomag/

Másodsorban pedig felvett ténylegesen 13 milliárd euró IMF hitelt, amiből a lelépéséig nyomtalanul elköltött 9,5 milliárdot("nagyvonalúan" meghagyva 3,5 milliárdot)...és gondosan a következő kormányra és ciklusára hagyva a visszafizetést.

Teljesen világos, hogy ezt az aranykorszakot a választók csakis visszakívánhatják..:D

illaim 2020.02.03. 18:33:34

"Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt 300 Forint felett van az Euró árfolyama, az nem tud kormányozni! Az mondjon le"
Nos fidess SA csürhéje! emlékeztek még a vezéretek szövegére? LOL

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 18:35:04

@nemecsekerno_007: a fiatalokban az a jó hogy mindent ma akarnak az pedig a rossz hogy még nagyon tapasztalatlanok ahhoz h el tudják dönteni hogy mi a jó és a rossz és nem látják hogy egyszerre nem lehet mindenkinek jó.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 18:38:43

@illaim: én jobban élek és szarok az árfolyamra amíg nekem jobb. Ha neked rosszabb akkor ne szavazz a Fideszre. Amellett hogy publikuson szamonkerni vmit azt hagyjuk. Jobb neked vagy rosszabb az emberek ez alapján döntenek. Te nem?

baldoc 2020.02.03. 18:45:30

@MACISAJT: 9,5 milliárd eltapsolása
nyomtalanul elköltött 9,5 milliárdot
Ekkora hazugságtól maga még tud tükörbe nézni hányás nélkül??

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 18:47:09

@baldoc: akkor sorold fel mire ment? Biztos könnyű lesz mert van nyoma

baldoc 2020.02.03. 18:53:11

2010 tavaszára +1.8% GDP növekedéssel adta át Bajnai Orbánnak a stafétát.(2009 -7-8%GDP csökkenés)
2012 -2.7% GDP csökkenés a 2011-es 3000 mrd magánnyugdij pénz lenyúlása után, plusz aaz IMF hitel kiváltása drága piaci hitelekre.
Annak a 9.5 milliárdnak volt EREDMÉNYE!
De utána???

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2020.02.03. 18:55:05

"hogy a „fiatalok pártját” valóban a Parlamenten kívüli ellenzékiség ötlete szülte meg. "

Valojaban a Franciak hoztak letre, hogy lejarasak megbuktasak az Olimpiat, hogy Franciak konnyeden megnyerjek.

MACISAJT 2020.02.03. 18:57:08

@baldoc:

Kíváncsi voltam melyik idióta és hány percen belül ugrik rá hogy "ez mekkora hazugság"..:P
Hát akkor parancsolj:

Már elköltöttük az EU-IMF hitel javát
MTI
2010. szeptember 7., kedd 17:21
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére - közölte az MTI kérdésére az MNB sajtóosztálya.

Tévhit tehát, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek."

Ez ám a "megmentés".
Elköltötték nyomtalanul az IMF hitelt(is), tönkrevágták a gazdaságot és elvettek amit csak lehetett.
Illetve meghagytak nagyvonalúan 3,5 milliárd eurót. (Ebből lett aztán a MOL, áldassék a neve)

baldoc 2020.02.03. 19:01:18

@MACISAJT: Tudja a megmentés mit jelent magyarul?

MACISAJT 2020.02.03. 19:01:29

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: ""hogy a „fiatalok pártját” valóban a Parlamenten kívüli ellenzékiség ötlete szülte meg. ""

Valójában az "apák és fiúk(lányok" ötlete, ami ezt a momentum-féle új szdsz-t is létrehozta, cseppet sem új.

Ennél még a zsidószámláló gyöngyösi márton aki ma brüsselita lett, pártelnöke pedig egy jákob rabbi..na még ez is kreatívabb ötlet, zsirinovszkij után szabadon :P

MACISAJT 2020.02.03. 19:06:44

@baldoc: "udja a megmentés mit jelent magyarul? "

Én csak ballibául tudom jelen esetben...
Éspedig azt hogy a libaszakértő a böszme gazdasági minisztere volt. Együtt vágták tönkre a gazdaságot.
Aztán mikor a böszme a lovak közé dobta teátrálisan a gyeplőt, kellett egy báb, aki levezényli 2010-ig a maradék időszakot, amíg 1. eltüntetik a nyomokat 2. még a tűzőgépeket is elviszik ahonnan csak lehet 3. bebetonoznak olyan IMF hitel feltételeket amibe Orbánék garantáltan belebuktak volna( lásd Románia, rögtön gázáremeléseket kényszerített ki az IMF. És persze a kedven megszorításokat.).

Hát ez volt a libaszakértő -féle "megmentés".
Csak hát rákúrtak. Mert Orbánék kivágták az IMF-et és beszüntették egyben a kötelező magánnyugdíj pénztárak c. állami pénznyelő balkanikumot.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 19:09:01

@baldoc: tetelesen sorold fel kérlek így kamu szagú.

baldoc 2020.02.03. 19:09:29

@MACISAJT: Na, magával végeztem!
Ekkora hazugságokkal nincs értelme vitatkozni.

baldoc 2020.02.03. 19:10:41

@a nagy hohohorgász: KI vagyok én ?
Kormánytag vagy kormányfő??

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 19:43:40

@baldoc: te az vagy aki állította hogy a bajnai kormány nem nyom nélkül költött 9,5 Mrd forintot. Akkor biztos tudod a nyomokat. Lássuk. Már csak azért is mert ha ez van akkor sokan velem együtt a baloldalra fogunk szavazni. Csak lássuk a nyomokat.

MACISAJT 2020.02.03. 19:51:02

@a nagy hohohorgász: "Csak lássuk a nyomokat. "

Megvannak azok...

"A (bajnai) kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya."

Tehetetlen Dodó 2020.02.03. 20:18:44

Uncsi állandóan arra hivatkozni, hogy Orbán egyszer udvariasan azt mondta a kormányváltás után, hogy Bajnai helyes eszközökkel kezelte a válságos helyzetet - amelynek előidézésében egyébként oroszlánrésze volt, mint a Fletó kormány tagjának, az utolsó évben ráadásul fejlesztési és gazdasági miniszteri pozícióban.
A válsággal meg nem érdemes erőlködni, hiszen ez a tehetségtelen banda más a legnagyobb konjunktúra idején, gyakorlatilag 2007-re taccsra tette az országot (akkor húztak el mellettünk a tótok meg a lengyelek, mellesleg) és a 2008-as válság már egy haldokló országot kapott derékba - épebb gazdaságok kisebb zökkenőkkel élték túl a dolgot.

Matyika Ápolója 2020.02.03. 20:34:14

@illaim: Ez a 300 eurós lemondós "orbán-idézet" egy jó nagy kamu, még az index is megírta. De mondjuk nektek halál mindegy, csak hajtogassátok hogy óbánóbán :D

index.hu/tech/hoax/2013/03/13/orban_viktor_es_a_300_forintos_euro/

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 20:35:48

@a nagy hohohorgász: baldoc nem láttam a nyomokat! Még kiderul hogy Az a geci Orbán vitte bele a válságba mot 2008ban. Ha ez igaz akkor Orbán a valaha volt legnagyobb mágus egyben a legnagyobb geci. Viszont hogy világ szinten nagy ember azt ez támasztja alá.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 21:06:06

@a nagy hohohorgász: mi balfasz kussolsz mint szar a fűben. Pedig csak rajtad múlik a gengsztervaltas. Hajrá

kolomparlole1114 2020.02.03. 21:11:37

"új kádár"

Kádár vagy káder?

A felszín alatt a"zonban az van, hogy aki még itthon maradt, elkezdett alkalmazkodni a helyzethez és ezzel még tovább van biztosítva ennek a rendszernek a működése."

Ez csak pillanatnyi alkalmazkodás, az elvek nem vesznek el, csak az átlagember nem egy rendszerrel egyedül is szembeszálló Rambó, hanem először a megélhetését kell biztosítania (a családjának is), ha ezt veszélyezteti a szókimondás, akkor inkább magába folytja. Először a kaja, utána a kiabálás.

"És ebben a helyzetben teljesen igaza van a Momentumnak, hogy először alkudozik/kompromisszumot köt a Parlamentben lévőkkel, simul a Fideszhez, hogy a régi motorosoknak - akiknek már kínos a migráncsozás meg a gyűlöletpolitika -, új helyet biztosítson."

Szerintem meg nem, nem lejáratódott elvtársakkal kell erősíteni, egyik kommunista helyett nem a másik kommunistát akarjuk a nyakunkba ültetni. A migráncsozásban van igazság, még ha most nem is jönnek a tömegek (egyszer már elkezdték, bármikor újrakezdődhet), csak az biztosítja hogy továbbra se legyünk vonzó célpont, ha nem leszünk vonzóak egy migránsnak. A csírájában kell elfolytani a hódítók próbálkozását, hogy el se kezdődjön. Amikor már elszaporodnak köztünk, mint most a cigányok, akkor már késő. ezeket se lehet kilapátolni, a krematórium se píszí alternatíva, szal legjobb ha el se kezdődik. Azt pedig hogy hova vezet ha iszlám tömegek beözönlenek, jól látjuk nap mint nap a nyugat-európai bűnügyi hírekben. Öngyilkos robbantás, lefejezés, késelés, autós gázolás. Kell ez nekünk? Nem!

"Na, most akkor tessenek mondani, ha a gruppenszex a keresztényi kétharmadnak vállalható volt, akkor az az érzelmi ingóság vége demokráciában, vagy a libsik keserű győzelme konzervatív kormányzatban?"

Egy gruppen már nem ver ki semmilyen biztosítékot, a fidesz nagyüzemi loásai mellett ez már smafu. Csámcsogni rajta a haverok közt persze jó téma, mint a Való Világ orkjai és szilikonos kurvái, de semmi több.

Mint a migráncsozás nem értéséből is kiderül, az ellenzék még mindig nem érti hogy a fidesszel csak a lopás a baj, a többi politikája rendben van. A dolgozó emberek támogatása a "szegényeknek" álcázott cigányok helyett rendben van és kívánatos. A buzikat az átlagember csak elviseli, sosem fogja azt mondani hogy ez az, ez kell nekünk, mégtöbb buzit az utcára, nézni akarjuk a fesztivált... Az ellenzék nem érti, hogy a népszerűtlen, álpíszí témák mögé beállással kb. be is pozícionálja magát az "ezek semmit se tanultak, na ezekre se szavazunk" kupacba.És amúgy se csinál kb. semmit. A 3 fős tüntikézés, a zászlók lobogtatása, az "elnézést hogy létezünk" tutyimutyizás azt mutatja a választópolgároknak hogy ezek töketlenek, nem mernek csinálni semmit, és nem is tudják mit is kéne. Ide olyan ellenzék kéne aki bele mer állni a dolgokba, pimasz módon, levakarhatatlanul osztani a sallerokat, farkasszemet nézni a hatalommal és beleröhögni. Akikről süt hogy ezek aztán tökösek, ha odakerülnek, képesek lesznek változást végigvinni, nem sunnyogják el, nem alkusznak meg. Csizmát az asztalra, kiosztani 2 pofont jobbra-balra, és diktálni a feltételeket, na ez kéne, nem meghunyászkodva jelentkezni egy pofonért. Van ilyen ellenzék? Nincs. Hát ez a baj. Amíg nem lesz ki mögé beállni, addig senki nem is fog beállni mögéjük.

"még 4-6-8 év és nem marad olyan, akit akár egy picit is érdekelne a változás szele"

Ez úgy hülyeség ahogy van. Minden rendszer megbukik egyszer, ha nem kívülről, hát belülről. Orbán se él örökké, ha megöregszik, megbetegszik, fogatlan oroszlán lesz, akkor a saját haverjai, akiknek nem jutott annyi konc, fognak rárontani és elvenni tőle amit lehet. Mint amikor elkapnak egy drogbárót, a kisfőnökök egyből széthordják a birodalmat. De ezek már nem olyan erősek, nincs olyan karizmájuk mint a führernek, nem tudnak beszélni, víziót adni, választást nyerni. És kész is a bukás. Aztán jöhet az elszámoltatás. Már ha nem lesz a következő rendszerváltás is ugyanolyan tutyimutyi és elsunnyogott mint az előző.

Aki leváltja a fideszt, az nem a nyuggerek hátán kerül hatalomba, tehát megteheti végre a legnagyobb kiadás lefaragását: a nyugdíjakét. elhiszem hogy vásárlóértéken nem sok, de a befizetésekhez (adók) képest az. A mi nyugdíjkasszánkat is felélték már, nekünk nem jut semmi mire odakerülünk, hogy ők most habzsidőzsizhessenek. Igen, a mi várható nyugdíjunkhoz képest ez most itt habzsidőzsi. Minket dolgozókat, adófizetőket megszorításra kényszerítettek, a nyuggereket nem, sőt erőn felül mindig kapják az emelést, mert tapsikoló szavazógépek. Aki nem velük nyer, az megteheti hogy végre helyrebillentse az egyensúlyt, és megszorítsa a nyuggereket is. Igen, vágni kell a nyugdíjból. Hogy nekünk is maradjon. A közteherviselés rájuk is vonatkozik, nem csak ránk.

<folytköv>

kolomparlole1114 2020.02.03. 21:12:15

@kolomparlole1114: Aztán ott a cigánykérdés, mint súlyos megoldandó probléma. A feneketlen kútba öntött pénzekből már elég volt, el kell zárni az ingyenélés pénzcsapjait, a cigánygyártó segélyeket. Ne purdéra adják a lóvét, hanem munkára. Mindenki annyi purdét vállaljon csak, amennyit el tud tartani, ne nyakló nélkül öntse a nyakunkba, hogy mégtöbbet kelljen eltartanunk utána. Főleg bűnözőkből. Korbács és mézesmadzag kell. A tanulás LEHETŐSÉGÉT fenn kell tartani, de ez ugye már most is adott, viszont a másik oldalról meg korbáccssal (segélyek megszűntetése) kell a munka világába terelni azokat akinek megfelel az ingyenélősködés is. Ne feleljen meg, nekik sincs több joguk a lumpoláshoz, mint nekünk magyaroknak. Persze ez nem píszí téma a baloldalon, nyilván egy ilyenről még beszélni se hajlandóak, nemhogy megoldást keresni (nem, a feneketlen kútba öntés folytatása nem az!). Pedig alapvető fontosságú a valóságot a baloldallal ellentétben észlelő állampolgárok megnyerésére. Főleg a vidékiek, ahol nemcsak no-go zónák vannak, hanem egész no-go falvak. De amíg még a szemüket se hajlandóak kinyitni a libsibolsik, addig nem lesz változás - a választási eredményekben se!

Bogyó 2 2020.02.03. 21:15:44

Fú, már megint itt van a trollhad, akik szerint Orbán egy gazdasági zseni, 2008-as világválság pedig nem volt, vagy ha igen a Gyurcsány miatt.
A posztíró is vére elraktározhatná magának, hogy igen, a Fidesz háromszor nyert kétharmaddal, de kétszer csak azért, mert megváltoztatta a választási rendszert és nem, nem a választók meg az ország kétharmada szavazott rájuk, még csak a többség se. Csak ők a legnagyobb kisebbség amelyik teljhatalommal uralkodik a többiek fölött.

Bogyó 2 2020.02.03. 21:27:33

@kolomparlole1114: Az biztos, hogy nagy vonalakban igazad van, a liberális oldal nem érti a vidéket, és a balosokkal együtt valóban nem beszélt fontos problémákról. Ezzel át is engedte a problémákat a jobboldalnak, aztán a bősz tagadás volt a válasz. Igen. De szánalmas, ahogy itt egyesek meg gyakorlatilag teljesen elsikálják azt a feudalizmusba visszarendeződést, azt a kialakított kasztrendszert és az emberek fejében 20 év alatt lassan megtelepedő demokratikus értékek kiirtását és a gondolkodás proliszintre süllyesztését, amit a fidesz véghez vitt az elmúlt 10 évben. Most már a Kádár-rendszerben élvezett valamilyen szinten demokratikusabb értékek rombolásáról van szó, csak annyiban kevésbé hatékonyak, hogy nincs mögöttük hadsereg, ezért igen, a szabad utazás azért mehet, a netet még nem tudják lekapcsolni, néhány más hangot muszáj meghagyni a látszatért, hadd verjék a nyálukat. Nem véletlen, hogy a nagyobb települések kezdik felismerni, hogy az örökre berendezkedő korrupt bandánál lehet, hogy mégis jobb, ha akár a régi korruptak jönnek is vissza, mert ugye stadion azért senkinek nem épült a háza mellé anno és 400 milliárdja se lett senkinek 10 év alatt állami pénzekből.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 21:29:59

@Bogyó 2: akkor hogy a retkes peloba van hogy BP en kari Gergő van? És a Fidesz nem gyújtott fel mindent?

Bogyó 2 2020.02.03. 21:36:04

@Tehetetlen Dodó: Milyen rossz lehet, amikor valaki nem tud érvelni.

Matyika Ápolója 2020.02.03. 21:37:35

@Bogyó 2: "ogy az örökre berendezkedő korrupt bandánál lehet, hogy mégis jobb, ha akár a régi korruptak jönnek is vissza, mert ugye stadion azért senkinek nem épült a háza mellé anno "

csak lett egy fasza imf hitel, meg emelkedő államadósság, meg elhúztak mellettünk a szomszédok

ja, azok nem loptak (lol, nem a faszt nem), azok "csak" balfaszok voltak és emiatt mindenki szívott, mekkora királyság is volt

Matyika Ápolója 2020.02.03. 21:39:21

@Bogyó 2: "2008-as világválság pedig nem volt, vagy ha igen a Gyurcsány miatt."

Magyarázzad már meg, hogy a szomszédokat hogy nem viselte meg annyira, nem lehet hogy a remek kormányzásnak mégiscsak volt hozzá némi köze?

Bogyó 2 2020.02.03. 21:49:06

@kolomparlole1114: Azért a fidesszel több baj is van, mint a lopás. Rendkívül primitív dolog elhinni, hogy az Európai Néppárt többsége tényleg azért problémázik mert "bevándorláspártiak". Nagyon nincs rendben, hogy félelmet gerjeszt a hatalomgyakorlásuk, nincs erre más szó, hogy egyszerűen nem demokraták. Nem hisznek a többpártrendszerben. Kényszerként élik meg, mint az itt idiótázók is. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy most itt egyesek azt hörgik, hogy de azok se, meg amazok se. Amazok idején láttuk Orbán Viktort a közszolgálati Tv-ben, meg más Fidesz-politikusokat is, voltak ilyen meg olyan politológusok. Az M1-en is hír volt a Zuschlag-ügy, voltak viták, amelyek nélkül nincs demokrácia. Az nem áll ki, akinek vaj van a füle mögött, és a prolinép szemét telehinti porral, meg ilyen "a viták ideje lejárt" dumával. Nem volt a politikai hovatartozás szempont a nem politikusi állásoknál. Most meg tudjuk mi van, a 80-as évek végi híradó BBC volt ahhoz képest ami a Kossuth rádióban zajlik vagy az M1-en.

Bogyó 2 2020.02.03. 21:59:11

@Matyika Ápolója: Szóval akkor mégis volt válság? Az egész világon? Ez már előrelépés. Igen, a szomszédokat nem viselte meg annyira. Rosszul kormányzott Gyurcsány? Igen. De most ez a Kánaán? Melyik EU-s országok voltak csak mögöttünk akkoriban az elbaltázott gyurcsányi politika miatt? Románia, Bulgária? És most melyik országokat előztük le a zseniális orbáni gazdaságpolitika miatt? Lehet, hogy egyiket se és ugyanott állunk a rangsorban? Az a helyzet, hogy sokkal nagyobb erejű hatások mozgatják itt a gazdaságot. A helyzethez képest Gyurcsány és Orbán is meglehetősen pancser módon használta ki a helyzetet. Csak Gyurcsánynak pechje volt mert válság volt, Orbán meg konjunktúrában csücsül. Amiben lényegesen ügyesebb az az, hogy parancsuralmi pártdiktatúrát épített ki a saját oldalán, ahol mindenki azt csinálja amit mond, ezért hatékonyan tud kormányozni a saját szempontjai alapján. Gyurcsány ehhez is tehetségtelennek bizonyult Orbán meg rövid távon stabilizál, hosszútávon leszakadásra ítélte az országot. De majd rá lesz fogva a Sorosra meg a bevándorláspárti nyugati összeesküvőkre. A 400 milliárd mellől ez már annyira mindegy..

Bogyó 2 2020.02.03. 22:12:31

@Matyika Ápolója: A balfaszokat le lehetett váltani, de ezeket nem lehet csak akkor, ha nagyon nagy baj lesz.De akkor is lehet, hogy csak átmenetileg. Olyan jó volna, ha nem csak a napi megélhetésig látnának az emberek. Ez a duma olyan, mint amikor a KÁDÁR-rendszer mellett érveltek. Mennyire jó is volt az, mikor volt ilyen jó dolga bárkinek Magyarországon? Fürdőszobás házak, hobbitelek Skoda, Lada, balatoni nyaralás, mikor volt ilyen az átlagembernek? Csak ha szétnéztél Ausztriában akkor leesett az állad, hogy hát akár így is lehetne. Na ez az amit nem fognak fel, miközben mindkét politikai tömörülés elcseszi az országot. Hogy miért tart sokkal előbbre Szlovénia, Észtország vagy Csehország pedig nincs is hős Orbán Viktoruk. Ez már túl bonyolult az emelkedő minimálbérrel megvett proletároknak, akik persze nem kíváncsiak George Orwelre. És ez jó az új uraknak az örökléti berendezkedéshez. Olyan demokratikusan.

a nagy hohohorgász 2020.02.03. 22:21:17

@Bogyó 2: szopjal lovat. 2002ben cseh mo együtt vezetett. De te balfasz megmagyarazod hogy már akkor is utolsók voltunk. Tényeket bibsi tényeket!

Mankel 2020.02.03. 22:27:39

@a nagy hohohorgász: Hm mikor elfogynak az érvek csak előjön a jobblibsi tempó ami ugyan az mint a ballibsi. Az érvekkel vitatkozz ne személyeskedj ha kérhetem...

Mankel 2020.02.03. 22:29:25

@MACISAJT: igen ez egyan az mint amikor a jobblibsik megvédenek valamit, mint a magánnyugdíjpénztári vagyont.
Védje meg a pénzed a Mészáros Lőrinc!

Mankel 2020.02.03. 22:31:53

@Matyika Ápolója: Khm 2010 államadósság 18 000 milliárd forint 2019 államadósság kerekítve 30 000 milliárd forint. Khm..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 22:37:33

@kolomparlole1114:

"Azt pedig hogy hova vezet ha iszlám tömegek beözönlenek, jól látjuk nap mint nap a nyugat-európai bűnügyi hírekben. Öngyilkos robbantás, lefejezés, késelés, autós gázolás. Kell ez nekünk? Nem!"

Mielőtt még valaki azzal jönne, hogy a muzulmán migrik között csak igen kevés terrorista van, érdemes arra gondolni, hogy már az is túl sok, ha ezer között egyetlen egy akad - ui. akkor a Németországba bevándorolt több mint egymillió között több mint ezer van. Mert az az egy késelő, lefejező, öngyilkos robbantó, autós gázoló stb. sem lesz, ha nem engedünk be egyetlen iszlám migrit sem.

Arról már nem is beszélve, hogy a tapasztalat szerint gyakran a másod-harmadgenerációs iszlám bevándorlók radikalizálódnak és válnak terroristává.

De rajta, felőlem jöhetnek, ha valaki halálbiztos módszerrel képes detektálni a határon, melyik vagy melyiknek az utóda lesz terrorista. :DD Ja, inkább akkor se jöjjenek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 22:44:24

@Mankel:

Khm. Az államadósságot az egész világon GDP-arányosan szokták megítélni. Kurt úrfi szokott mindig ugyanezzel az érvvel jönni, mint te most. Ráadásul forintban már csak azért sem illik megadni, mert időközben az a szemét, inkompetens jobboldali kormány az államadósság jelentős részét belföldi forinttartozássá alakította át, míg a 2010-es államadósság java devizában volt, így a két adat ezért sem hasonlítható össze korrekt módon.

Mankel 2020.02.03. 22:50:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket :

kiszamolo.hu/a-magyar-allamadossag-szamokban

Meg úgy a blogot tokkal vonóval.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 22:57:43

@Mankel:

Most csak nagyon gyorsan átfutottam az írást, de ígérem, hogy holnap figyelmesen elolvasom. Addig is megjegyzem, hogy az általad belinkelt cikk kicsit részletesebben írja le az államadósságot, mint ahogyan te azt két számmal jellemezted.

A cikk bizonyára szakszerű és korrekt. Belőle kiragadni két számot már nem az.

Mankel 2020.02.03. 23:04:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az államadósság növekedésének üteme a legkevésbé sem lassult csak a gdp növekedés "lehagyta". Ezzel az a baj, hogy a következő 5 évben több mint 70%-t jelenleg ismeretlen kamat mellet meg kell újítani.
Azért rugózom a nominális összegen mert 1-2% kamat növekedés több 100 milliárd forinttal növeli az önfinanszírozás költségét vagyis annyival több pénzt húz ki az adófizetők zsebéből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.03. 23:13:14

@Mankel:

1) Mivel az államadósság igen jelentős része - amint az az általad belinkelt írásból is kiolvasható - már forintban áll fenn, a magasabb kamat ellenére sokkal könnyebben kezelhető.

2) "1-2% kamat növekedés több 100 milliárd forinttal növeli az önfinanszírozás költségét vagyis annyival több pénzt húz ki az adófizetők zsebéből."

Mely zsebben a növekvő bérek miatt még így is sokkal több pénz fog maradni, mint most. Vásárlőértékben is, nem csak nominálisan.

Komolyan nme értelek, Adóemelést követelsz, ami ugye szintén végeredményben az adófizetők zsebét csapolja meg (a cégeknek kevesebb jut bérköltségekre), ám tiltakozol azellen, hogy az állam más módon ugyan, de szintén az adófizetők zsebéből pénzt vegyen ki. Holott az adóemelés elriasztja az országba betelepülő külföldi vállalatokat, míg az államadósság törlesztésének nincs ilyen hatása.

Nem mindegy, milyen módon csapolja meg az állam az adófizetők zsebét? Hát nem! Az általad elvárt adóemelés hatásai sokkal károsabbak.

Mankel 2020.02.03. 23:35:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom mit nem értesz a problémámon. Szerinted mikor emeljek adót akkor amikor a cégek úsznak a megrendelésben szárnyal gazdaság? Vagy akkor amikor nincs megrendelésük az embereket meg kirúgják? Mi fáj jobban? Tényleg nem bírsz kettővel tovább gondolkodni? Ha például megmarad a több kulcsos adó (ami nem mellesleg a minimálbéreseket is megadóztatta akiknek addig nem kelett fizetni..) több ezer milliárd forinttal kevesebb államadósság és íly módon kisebb lesz a baj.
Igen a kezelhető nem egyenlő a fájdalom mentessel. Nem bír forintban tönkremenni mert Matolcsi bemegy az NMB-hez beüt a számítógépbe pár karaktert azt keletkezik 1000 milliárd forint. Adósság megoldva, de cserébe a fizetések elértéktelenítve, a megtakarítások megsemmisítve az sokkal jobban fog fájni, mint most 15% helyett 24%-t vagy 36%-t fizetni.(a sávosság miatt ráadásul a tehetősebbek finanszírozzák a csóróbbakat és mem fordítva mint most)

kolomparlole1114 2020.02.04. 06:16:48

@Bogyó 2: " De szánalmas, ahogy itt egyesek meg gyakorlatilag teljesen elsikálják azt a feudalizmusba visszarendeződést, azt a kialakított kasztrendszert és az emberek fejében 20 év alatt lassan megtelepedő demokratikus értékek kiirtását és a gondolkodás proliszintre süllyesztését, amit a fidesz véghez vitt az elmúlt 10 évben."

Meg az MSZP-SZDSZ. A baloldalon is van "hülye aki az önkormányzati politikában nem keres meg havi 10 milliót", olajszőkítés (nem egyedül Pintér biznisze volt), visszaosztás (max nem Pénztáros Lőrinccel, hanem Alstrommal, Grippennel), közpénzlopás. A Fidesz csak magasabb fokozatba kapcsolt. Itt nem becsületes küzd a bűnözővel, hanem kisebb tolvaj a nagyobbal. A Fidesz leváltása kizárólag azért nemzeti érdek, mert ők a NAGYOBB tolvaj. De nem az egyetlen.

kolomparlole1114 2020.02.04. 06:18:16

@kolomparlole1114: Valamint félő, hogy a Fidesz után a visszatérő MSZP is vérszemet kapna, miért ne vágra többet zsebre mint azelőtt, ha látja hogy másnak is bűntetlenül szabad? Ezt ugye jól meg is mutatta a "hülye aki az önkormányzati politikában nem keresd meg havi 10 milliót."

kolomparlole1114 2020.02.04. 06:24:14

@Bogyó 2: "Nagyon nincs rendben, hogy félelmet gerjeszt a hatalomgyakorlásuk"

Az már csak az x+1. probléma. A maffiaháború az MSZP alatt is félelmet gerjesztett a lakosságban. Akkor nem kirúgtak az állásodból, hanem lebetonoztak golyóval a fejedben valami pusztában.

A hazudozás a királyi propagadában (médiának hívni az agitpropot azért túlzás lenne) is csak az MSZP-s mismásolás magasabb fokozatra kapcsolása. A rendszer már előttük is működött, csak a gátlások omlottak le jobban. Ők már a látszatot se próbálják fenntartani, "oszt akkor mi van?" elven a pofánkba röhögnek, az MSZP-SZDSZ alatt még csak simán mellébeszéléssel, semmitmondással, nem a kérdésre válaszolással néztek hülyeének. De attól még ők is hülyének néztek.

Ezért is nem a másik kommunista párt kéne vissza, hanem vadiúj arcok. Fiatalok. De azok meg inkább elmentek Londonba mosogatni, minthogy elbasszák itt az egész életüket várakozással amíg igénye lesz a társadalomnak Európára. Miért is várjanak a semmire, ha a népben még csak igény sincs a javulásra? Nem az ő hibájuk, hanem a teszkó gazdaságos proli választóké, nyuggerbirkáké.

tujapecér 2020.02.04. 06:26:06

A miniszterelnök szerint nem elég a GDP-arányos államadósságot csökkenteni, hanem forintban számolva is mérsékelni kell. "Nem véletlenül alakult ki ez az igény, megmutatjuk. A kívánatos állapot az, hogy ha ma 100 forint adósságunk van, akkor holnap 98 legyen" - fogalmazott Orbán Viktor.

tujapecér 2020.02.04. 06:26:47

A miniszterelnök szerint nem elég a GDP-arányos államadósságot csökkenteni, hanem forintban számolva is mérsékelni kell. "Nem véletlenül alakult ki ez az igény, megmutatjuk. A kívánatos állapot az, hogy ha ma 100 forint adósságunk van, akkor holnap 98 legyen" - fogalmazott Orbán Viktor.

kolomparlole1114 2020.02.04. 06:28:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így van, az iszlámmal az a baj, hogy megengedi, mindennapi rutinná teszi a terrort, a tömeggyilkosságot, míg a keresztény kultúrkör nem. Szegények nálunk is vannak, de fehér emberben fel se merül hogy akkor jogunk van akárkit legyilkolni, ez csak az iszlám és a cigányok sajátossága. Pont azoké, akiket nem szabad beengedni, a beszivárgókat pedig kibaszni a földünkről.

kemény keleti kommentelő 2020.02.04. 06:29:44

Nincsen semmilyen fideszciklus. Ez egy személyi kultusz. Egyetlen diktátor van, és ti szolgák vagytok mind.

kemény keleti kommentelő 2020.02.04. 06:40:53

@kolomparlole1114: Az összes családirtó hófehér keresztény férfi . Nagyonis felmerül bennük, hogy joguk van gyilkolni. És le is gyilkolják a náluk gyengébbeket mind.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 08:30:52

@Bogyó 2:

Észtország ma a liberális ideálállam, ugyanaz volt Mo. is a 90-es években.

Az ok ugyanaz: aki a legjobban teljeíti a nyugat érdekeit, a legjobban elnyomja saját népét, az mindig a legjobb ideálállam Kelet-Európában.

Pipas 2020.02.04. 08:33:20

@Tehetetlen Dodó: "Uncsi állandóan arra hivatkozni, hogy Orbán egyszer udvariasan azt mondta a kormányváltás után, hogy Bajnai helyes eszközökkel kezelte a válságos helyzetet - amelynek előidézésében egyébként oroszlánrésze volt"

Nem, Orbán nem ezt mondta. Orbán azt mondta, hogy a megszorítócsomag "brutális" és "megkésett" volt, az ország előtt pedig kalapot kell emelni, amiért zokszó nélkül elviselte.

Na ezeket a mondatokat ferdítik el úgy, hogy a megszorítás valamiféle zseniális pénzügyi manőver volt.

Nem, nem az volt, brutális volt és megkésett. Szükséges is volt, mert elk.rták. Válság volt máshol is, "brutális" és "megkésett" megszorítások viszont csak ott, ahol elk.rták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 08:39:30

@FILTOL:

Most, hogy sikerült likvidálni a Jobbikot és az LMP-t, s hamarosan az MSZP-t is, a fő harc a DK és a Momentum közt lesz, apák és fiúk harca. Úgy sjtem, az apák fognak nyerni, a momentumosok egyszerűen túl ostobák.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 08:45:34

@Szelid sunmalac:

Lassan a magállamokban is nehéz lesz a hatalmas összegű nyugdíjak kifizetése.

Mo-on viszont a nyugdíjak szerényebbek, tovább van rájuk pénz, plusz a nyugat gyengülésével pénzt tudunk erre a célra felszabadítani: hiszen minél kevesebbet lopnak ki tőlünk a rablóbefktetők és a filnatrógerek, annál több marad nekünk.

Mankel 2020.02.04. 08:46:18

@MAXVAL bircaman közíró: Bevallom nem tudom mit értesz liberálison. A kultúr balt vagy a gazdaság politikát, mert hát ugye az nem ugyan az.

Pipas 2020.02.04. 08:50:13

@Bogyó 2: "Nagyon nincs rendben, hogy félelmet gerjeszt a hatalomgyakorlásuk, nincs erre más szó, hogy egyszerűen nem demokraták."

Én például sokkal jobban félek attól, hogy mi lesz, ha veszítenek. Az összes ismerősöm hasonlóan van ezzel. Persze nem reprezentatív minta, mindannyian dolgozunk, mindannyian tanultak vagyunk, egyikünk sem akar brutálisan sok adót fizetni. Egyikünk sem akar a "fizessék meg a gazdagok" csoportba kerülni.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2020.02.04. 08:52:30

@Mankel: tokmind1 hisz se kulturbalra se ballib gazdasagi szakertokre nincs igeny

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2020.02.04. 08:58:04

@Mankel: egy fillert se fizetunk a hazaarulo gazembereknek

nemcsak az SZJAt emelne meg a libbancs agytroszt, hanem megfelelve a trendeknek kivetne a CO2 adot is hogy megmentsuk a jegesmedveket

es meg ki kell talalniuk valami mast is hogy legyen penz segelyezni az EUbol nekunk atkuldott afrikaner kvantumfizikusokat

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 09:09:16

@Mankel:

Itt konkrétan mind a 2 fontos, de a gazdaságpolitikai a lényeges.

Mankel 2020.02.04. 09:10:12

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Marhára nem mind1.
A kultúr balra senki se vágyik a neolib pokitikát meg csinálják már most is.

Mankel 2020.02.04. 09:11:30

@MAXVAL bircaman közíró: De komolyan erről ha jól emlékszem már beszéltünk a fidesz is liberális gazd. pol. folytat.

Mankel 2020.02.04. 09:12:15

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: A Fidesz neoliberális gazdaságpolitikát.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2020.02.04. 09:13:35

@MAXVAL bircaman közíró: te meg akkkor ugassal amikor hazakoltoztel Magyarorszagra es otthagytad a bolgar hirszerzest

Mankel 2020.02.04. 09:14:17

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Egyrészt én nem személyeskedtem veled te se tedd ha kérhetem.
Másrészt játszunk én mondok egy liberális intézkedést te meg mondj eggyet ami nem az (baloldalit?)?

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2020.02.04. 09:15:30

@Mankel: fidesz nemzetiszocialista gazdasagpolitikat folytat, eleg szignifikans a kulonbsed a szadeszes maszopos momosdekas neolibhez kepest

Mankel 2020.02.04. 09:19:19

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: jájj ebből csak a szocialista hiányzik mert a minimálbér emelésen kívül egy baloldali intézkedést se tudok felhozni.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2020.02.04. 09:21:24

@Mankel: ja csaladi adokedvezmeny meg az allami hitel is neolib mi? Akarcsak az ingyen zaba meg tankonyv a suliban, meg a fizetett allami kotores a ciganyoknak

te szerencsetlen

Mankel 2020.02.04. 09:33:03

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
Rendben eddig érdekeltél, direkt kértem, hogy ne személyeskedj de azt hiszem nem érted a szó jelentését. Ugatsz itt meg szerencsétlenezel mikor még azt se tudod leírni normálisan, hogy a böröndöt jól pakoljátok be libsik. Gondolom állami iskolába jártál.

Mankel 2020.02.04. 09:35:55

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: jah és csak hogy tudd igen az egy sima gazdaság élénkítő meg szavazat vásárló lépés ilyet a Fleto is csinált csak szocpolnak hívták.

Mankel 2020.02.04. 09:39:55

@conchita wurst: Na megjött a szakállas nő és hozzátett a beszélgetéshez, inkább szállj magadba, hogy mi is akarsz lenni, hogy tolerálhassalak valahogy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 09:56:13

@Mankel:

Ahogy a ballibek is, viszont a Fidesz legalább igyekszik nemztei tőkét felhízlalni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 09:57:39

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Azt mondod, Soros és Brüsszel kussoljanak, mert nem Mo-on élnek? Atya Isten, de auroszkeptikus antiszemita vagy!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2020.02.04. 10:02:08

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, euroszkeptikus es szemitaszkeptikus vagyok.

De most rolad volt szo ne terelj

Mankel 2020.02.04. 10:02:50

@MAXVAL bircaman közíró: a balliberális is mégis mindenki használja.
Egy komplett gazdasági iskola írja le magát vele és a Fidesz pedig nem kevés elemét használja.
A nekem mint adófizetőnek mind1, hogy a nemzeti burzsoázia nyeri meg a pályázatot és végezteti el a strabaggal mint alválalkozóval vagy strabag nyeri eleve. Mind a kettő magyarokat foglalkoztat itt is kötelező adót fozetnie, és a nemzeti burzsoázia is thaiföldön építet szállodát a profiton.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.04. 10:03:41

@Mankel:

"Tényleg nem bírsz kettővel tovább gondolkodni?"

Azt hiszem, én mindedig udvarias és tisztelettudó módon szóltam hozzád.Kérlek, próbálj te is hasonló stílusban válaszolni nekem. A fent idézett mondatod sajnos személyeskedő és sértő. Ha én megtisztellek azzal, hogy a blogkommentekben igencsak gyakori udvariatlan, trágár és sértő hangnemmel szemben tisztességes hangon szólok hozzád, akkor azt hiszem, jogom van ugyanezt elvárni tőled is.

"Szerinted mikor emeljek adót akkor amikor a cégek úsznak a megrendelésben szárnyal gazdaság?"

Úgy beszélsz, mint ha az adóemelés valami elkerülhetetlenül szükséges lépés lenne. Nos, nem az. Olyan gazdasági körülmények között, amikor az országok egymással versengve csalogatják be magukhoz a külföldi válalatok beruházásait, öngyilkosság lenne az adóemelés. Nemcsak a vállalati, hanem a személyi is, mert akkor már kevésbé lennénk megfizethető - ha már nem is annyira nagyon olcsó - bérű ország. Mennyivel lenne jobb, ha a hozzánk települt külföldi beruházások nem hozzánk, hanem a csehekhez, szlovákokhoz, románokhoz mentek volna?

Másrészt az általad belinkelt cikk is elismeri, hogy a világ szinte összes kormánya többet költ, mint amennyi a bevétele. Egyetlen kivétel talán a németek mostanában, de ők egy igen különleges eset. Na mármost, miből gondolod, hogy épp a magyar kormány cselekedne másképp? Ha adót emelne, többet is költene, és megint maradna a hiány. Ha úgy tetszik, ez szinte egy természeti törvény erejével hat. :) Ne várd, hogy a magyar kormány legyen az úttörő akkor, amikor nálunk hatalmasabb és gazdagabb országok is többet költenek.

"a sávosság miatt ráadásul a tehetősebbek finanszírozzák a csóróbbakat és mem fordítva mint most"

Nem kommunizmusban, de még csak nem is szocializmusban élünk. Ez szükséges, mert az országnak azokat a képzett szakembereket kell itthon tartania, akik ha elvándorolnak a túladóztatás miatt, akkor még nagyobb adóteher fog a szegényebbek nyakába szakadni. Tovább romlik az egészségügy, a közszolgáltatások, a szociális háló stb. Biztos ezt akarod?

Aztán meg miért is legyen adómentes a minimálbér? Az egykulcsos adó bevezetésekor történt kompenzáció, elfelejted? Avagy te is azt a balos lózungot követed, hogy fizessenek a gazdagok? Mert ugye nálunk már az is gazdagnak számít, aki egy elfogadható, polgári színvonalon él.

Mellesleg a szegényebbek közül is sokan vállalnak munkát külföldön, ingáznak Ausztriába. A mi falunkban is sokan teszik ezt, pedig nincs is olyan közel az osztrák határ. A megkeresett pénzüket pedig itthon költik el, ezzel is növelve a GDP-t és segítve a gazdaságot. Mi a baj ezzel?

Minden társadalomban lesznek csórók, akik többnyire a képzetlenek vagy alacsony képzettségűek közül kerülnek ki. Kiknek az itthon maradására van nagyobb szüksége az országnak? Persze vannak igazságtalanul alacsony bérezésűek, pl. az egészségügyben, na de ez egy több mint fél évszázada fennálló probléma, ugyanúgy számon kérheted a komcsi és a ballib kormányokon is. A Fidesz-kormány legalább valamit tesz most értük - hogy elég lesz-e, majd elválik.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:07:22

@Mankel: azért az MSZP SZDSZ kormány és a Fidesz családi politikáját elég nagy öngól részedről

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:15:14

@a nagy hohohorgász: ha ezt tagadod akkor eléggé hiteltelen leszel bármilyen vitában. Én 2005ben kezdtem el dolgozni de azt kell mondjam hogy az egyszerű dolgozó embernek szerintem minden szinten jobb a helyzete. Ami nem jelenti azt hogy a Fideszre kell szavazni. Az MSZP kormány alatt egy lehetőség volt a devizahitel. Annak meg láttuk mi lett a vége hiába volt 300 huf alatt az euró. Ha valaki nem párt alapon dolgozik az ezt belatja.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:16:19

@a nagy hohohorgász: az elsőbol kimaradt az "összehasonlítani"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.04. 10:18:23

@Mankel:

"ilyet a Fleto is csinált csak szocpolnak hívták."

A kettőt össze egy napon sem lehet említeni. Gyurcsány a lunpenproliknak adott szocpolt (talán emlékszel is a szocpollal elkövetett rengeteg visszaélésre, Patyomkin-házakra), a mostani kormány pedig azoknak, akik képzettek és dolgoznak.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:23:13

@Mankel: azt tudod hogy a külföldi cégek nem itt költi el a nyereséget. Az összes beruhasat Támogatja a mindenkori kormány. Eleve úgy nyitnak h a kormány ad x 10 Mrd támogatást. Ezek alapján azt mondani hogy mindegy h strabag v mészáros doreseg. Ha azt mondod h ne legyen tularazva és h más magyar tulajdonú cégek is kapjanak az jogos lehet.

Mankel 2020.02.04. 10:34:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az esetleges személyeskedésért elnézést kérek nem állt szándékomban megbántani.
A jövedelem adóval kapcsolatban:
Ha a az államadósságnál elismerjük, hogy nem az számít mennyi nominálisan, hanem GDP arányosan, mert nem mind1, hogy ki mekkora vagyonból fizeti a törlesztőt, akkor az adónál is el kell ismerni hogy sokkal jobban megterhelő egy minimálbérből kiizzadni 15%-t mint egy magasabb kulcsból 24-t vagy 36t ( a százalékokat számolják azok akik értenek hozzá csak peldaként hoztam). Arról nem is beszélve, hogy jobb csilingelő fillér mint a kopogó forint. Magyarán a nemzetgazdaságnak jobb ha a sokkal több minimálbéres fogyaszt, mint a kevesebb nagyobb keresetű.
Ezen felül igazságtalannak tartom, hogy a Magyar rendszer adó alapú és egyéb támogatása kifejezetten a magas keresetűeknek kedvez, amit törvenyszerűen azok fizetik ki akik nem részesülnek belőle.
Az adóemelés azért törvényszerű, mert a magas nominális államadósság újrafinanszírozását csak kamatemeléssel lehet csak újra finanszírozni ami jelentős többletkiadással jár. Vagy adóemelés vagy pénznyomtatás. Az eggyik mint fent említettem a földön fekvő rugdosása a másik a megtakarítások és fizetések elértéktelenítésével jár.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 10:42:51

@MACISAJT: te teljesen tájékozatlan vagy. Kár. A válság miatt az egész Világon befékezett a gazdaság. Az igazi hiba az volt, hogy Gyurcsány alatt a tartalékot csökkentették.
Így a forint támadhatóvá vált. Na ezért kellett az imf hitel.
Az, hogy ebből fizették a korábbi hiteleket is, nem nevezném eltapsolásnak. Ma ugyanez folyik, amikor az állam kötvényt bocsát ki, az dettó azonos ezzel, csak nem imf.
Ma gazdasági fellendülés van. Akkor válság volt. Az imf hitel 5,5% volt, ma a máp+ 4-6% közötti....
A jelentős különbség, hogy sikerült a külföld felé eladósodást konvertálni a belföldi hitelezők felé. Előnye, hogy a forint romlásával a tartozás eliminálható, részben.

Magyarul jól átvernek...és láss csodát, a forint árfolyama....

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:43:01

@Mankel: azt próbáltad már hogy nem koltesz el mindent? Illetve hogy kepezd magad hogy több legyen a fizetesed? Persze a szegényeknek csak áfa legyen. De te úgy is elkoltenel mindent. Akkor mi értelme? Akkor meg azzal jönnél hogy neked ingyen legyen minden. Aztán ne legyen pénz. És már Leninnel is vagyunk. Próbálj meg spórolni vagy keress többet

Mankel 2020.02.04. 10:44:11

@a nagy hohohorgász: Ha megnézed a Csok tamogatas felépítését lényegében ugyan az a 2. Nem akarom összehasonlítani a őket nem vágyom vissza a mszp-szdsz világba.
Bár szívesen megnéznék egy hatástanulmányt arról, hogy több gyerek születik-e és ha igen mekkora támogatás kell egy extra gyerekhez és nincs-e ennél hatékonyabb módszer.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:46:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: nincs igazad 2008 előtt nem volt válság. Még képes vagy kihozni hogy most szarabbul élünk mint 2010ig. Ember ¡!!!!!!!

Mankel 2020.02.04. 10:52:41

@a nagy hohohorgász: Erről lehet vitatkozni. Alapvetően eggyet értenék a magyar burzsoázia építésével, ha azt úgy csinálnánk mint korea még a túlárazás se zavarna. A gond az, hogy a magyarok sima oligarhává válnak fel vannak tőkésítve és pont 0 export képes vagy innovatív befektetésük nincs. Így lényegében mindegy, hogy a strabag kifizeti a részvényeseinek vagy Lőrinc épít egy hotelt a Balatonnál.
(Amúgy most is mindenhol a strabag dolgozik csak mint alválalkozó úgyhogy végül is most is jól keresnek csak túl van árazva, hogy a magyarok is levehessék a sápot.)

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 10:58:31

@Mankel: egyetértünk. Szinte mindenben. Csak annyiban hogy jelenleg én csak rosszabbat látok a porondon. Mo is lehetne sikeres csak az aki tehetne érte szarik rá.
A születés szám sajnos a mai ember kényelmi érdekei miatt sem nő. Ez van. Ha vki akar gyereket az csok nélkül is akar aki még nem az csokkal sem aki meg a csokert csinálja annak gratulálok. Én meg örülök hogy kapok egy kis pluszt a gyerekhez.

Mankel 2020.02.04. 11:02:17

@a nagy hohohorgász: jajj ne már tényleg ezt az őslibsi mantrát kell ismételgetni? De akkor ne adjunk se Csokot se auto tamogatást se babaváro hitelt a profi sportot meg a kultúrát végképp ne támogassuk már adóból ugyan az komcsi ingyenpénz.
A béredben nem csak szja-t fizetsz magyarán a csoró azert adózik rendesen.
Nem tudom te hogy vagy vele de ha engem holnap kirúgnak a nejemmel együtt 2 évig egy percet se kéne dolgoznom és semmit se kell csökkenteni az életszínvonalamon.

Mankel 2020.02.04. 11:09:52

@a nagy hohohorgász: No igen én is az utolsó fillérig kifacsarok mindent :-) a babavárót konkrétan visszahitelezem az államnak ha már kegyelmi helyzetben vagyok élek vele. Úgy is saját adómat kapom vissza csak feleslegesnek és rosszul időzítetnek tartom. Nem azért csinálok gyereket, mert pénzt adnak de ha már adják..

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:11:35

@Mankel: nekem meg 5 évig. Akkor miről beszélsz? Aki akart tudott felrerakni. Aki nem akart és fogyasztott mint az állat annak segíts te ha akarsz.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:12:52

@Mankel: igen én is ezt csinálom. Akkor jobb ez mint a szocpol? Igen. Tökéletes? Nem

Pipas 2020.02.04. 11:13:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Az imf hitel 5,5% volt, ma a máp+ 4-6% közötti...."

1) Az IMF hitel napi kamatozású volt.
2) Az IMF hitel rövid lejáratú volt.
3) Az IMF hitelt egyszer forintra kellett váltani, utána meg vissza.
4) Az IMF hitel nem forintban kamatozott, két különböző valuta kamatait nem lehet az infláció nélkül összehasonlítani.
5) Az IMF hitel nagyobb összeg, ott a kamatok alacsonyabbak szoktak lenni.

Nyilvánvaló, hogy most sokkal jobban járunk, nyilvánvaló, hogy az IMF-EU mentőhitelt elég rossz feltételekkel vettük fel. Nyilván nem volt más választásunk.

Mankel 2020.02.04. 11:15:19

@a nagy hohohorgász: Nem én kezdtem a költekezési szokásaiddal érvelni hanem te.

Mankel 2020.02.04. 11:23:03

@Pipas: bár lényegében igazad van csak nem értem az összehasonlítást. 2 dolog a "szuper állampapír" gyakorlatilag látraszóló es az is napi kamatozású.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:23:09

@Mankel: még egyszer kérdem miért kéne kevesebbet adózni annak aki ma sem tud félre rakni a munkabérbol ? Ma a szegényeknek a 80%a azért szegény mert szarik bele. A 20%on meg lehet segíteni de nem pénzzel hanem képzéssel

Mankel 2020.02.04. 11:27:21

@a nagy hohohorgász: Mert a sok csóringer több pénzzel a zsebében töbvet ver el amivel keresletet generál ami meg munkát ad neked, hogy sokat kereshess, miközben te akkor is 1 tvt meg 4 kg húst veszel ha x%-kal több van zsebedben.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:34:08

@Mankel: akkor inkább az kellene hogy a gazdagok ne birtokoljanak akkora vagyont ami tok felesleges abból több dolog lehetne. Te tényleg több lóvét adnál annak aki fogyasztani akar? Hát ez vagy egy zseniális ötlet vagy... Én kétlem hogy ebből jó lenne már csak azért is mert ez is az elit kezébe vandorolna ahogy a csok is.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:35:31

@a nagy hohohorgász: de akkor azt is megkerdem szted ezt melyik politikai párt támogatná?

Mankel 2020.02.04. 11:40:57

@a nagy hohohorgász: Inen is nekifuthatunk a dolognak de az már tényleh kommunizmus (ami egy gyönyörű útópia by the way)
Igen mert áttételesen mindenki jól jár. A csóró örül mert több vackot vehet, te a mágnás örül mert jobban fogynak a vackai te örülsz mert lesz igény a magasabb hozzáadott értékű munkádra és magasabb bért kérhetsz. Szerintem ez egy win win szitu.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:54:00

@Mankel: próbálkozz be a kozgazon vagy vmelyik partnal. Bár Finnországban asszem ezzel már próbálkoztak és ott nem jött be pedig ott kevés a proli

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 11:56:21

@a nagy hohohorgász: amúgy ott bukik hogy mindenki fogyasztani akar. És a te elmeleted szerint ezt 2 féle módon érhető el munkával és semmittevessel. Szted ki akarna dolgozni?

rallus 2020.02.04. 12:02:00

@a nagy hohohorgász: A tendencia, hála a liberális gazdaságpolitikának ez:
"Tovább nyílt a vagyonolló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között 2018-ban: tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával – hívta fel a figyelmet az Oxfam. 2017-ben még a 43 leggazdagabb embernek volt annyi vagyona, mint a legszegényebb 3 és fél milliárdnak."

Mankel 2020.02.04. 12:08:01

@a nagy hohohorgász: idéznéd pontosan mikor írtam olyat, hogy munka nélkül adjunk dolgokat az embereknek? Azt mondtam, hogy a minimálbér legyen jövedelem adó mentes.(marad rajta még adó bőven... )Ezek az emberek dolgoznak.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:08:04

@rallus: én tudom. De vannak még akik hisznek ebben a rendszerben és a kommunizmusban is. Mi meg húzzuk az igát és próbálunk tulelni. Ez mindig is így lesz. De inkább Fidesz mint Ferkó és brigádja

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:09:49

@Mankel: menj el egy közgazdászhoz elmagyarazza én lusta vagyok ehhez.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:11:39

@Mankel: amúgy kb ez volt a szocik alatt. 6millio minimálbér volt köztük én is. De tényleg lusta vagyok ehhez

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:13:26

@Mankel: odáig azért el kéne már jutni hogy ne a proliknak akarjunk már kedvezni.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:18:26

@a nagy hohohorgász: ja és a minimálbér szja bol kb 25 ezer mi mindent tudna fogyasztani ami fellenditi az egészet?

Mankel 2020.02.04. 12:18:51

@a nagy hohohorgász: Rendben ha nem tudod miért nincs igazam nincs semmi baj ez egy hit kérdés nálad és ezt el tudom fogadni. Csak ne mutogass közgazdászokra ha nem tudod.

Mankel 2020.02.04. 12:20:11

@a nagy hohohorgász: huhh egy évben két keresőnél az 600 ezer nem tudom 2 plazma tvt?

Mankel 2020.02.04. 12:26:44

@a nagy hohohorgász: vagy külön angol a gyereknek hogy egyetemre mehessen? Vagy csak minőségibb kaját vesz így később robban le?
Lehet 25 neked aprópénzt de minimálbérnél egy szabad szemmel is jól látható összeg.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:33:26

@Mankel: na akkor veszem a fáradságot. Puszta matek. Kb van 1 millió minimálbéres (sztem túlzok) szorozva 25 ezer huffal az 25 Mrd. Éves szinten ez 300 Mrd huf ez egy közepes multi éves arbevetele, ami kb 1000 embert foglalkoztat. Szerinted ez fogja megmenteni a gazdaságot? Nem akarok csúnyát mondani csak azt hogy gondold végig amit mondasz.

Mankel 2020.02.04. 12:34:18

@a nagy hohohorgász: Vagy elvedeli a kocsmában és eltart egy vállalkozót meg 2 alkalmazottat? Mit tudom én.

Mankel 2020.02.04. 12:40:55

@a nagy hohohorgász: Az egész felsőoktatásra nem költünk ennyit.. vagy eltart egy csomó fodrászt, kocsmárost, kisboltot.
Es mi van vele szemben? 500 ezer 500+ felett kereső mit is csinál? Magas kamatfelárért állampapírt, vagy részvényt vesz 300 milliárdért akkor már inkább a multi az 1000-rel kevesebb munkanélküi több adó stb.

Világít a torony 2020.02.04. 12:48:31

A Főni és családja védelmében tiltakozom az ötlet ellen. Minden egyes ciklussal csökkent a Főni megtakarítása annyira, hogy mára egy büdös fityingje sem maradt a bank számláján. Még egy ciklus esetén joggal feltételezem, hogy már súlyos adósságokat fog maga előtt görgetni és az ilyen ki tudja milyen kétségbe esett lépésre sarkallja!

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 12:49:30

@Mankel: ha valaki csóró az ne fodraszra meg kocsmara koltse. Abban látnék ertelmet hogy ezt a 25 000 forintot az állam gyűjti nekik nyugdijkiegeszitesre. De ebből az lenne hogy mindenki minimálbéres lenne ami nagyon sok pénzt venne el az államtól. Ha nem érted én nem tudok mást mondani csak azt osztd meg mással

apro_marosan_petergabor 2020.02.04. 12:52:18

Akár még 2 ciklust is megérdemelne.
Vannak dolgok, amelynek a kibontakozásához sok idő kell. A cigányokat elindították a munka és tanulás világába, sajnos sok idő kell míg ez végig fut egy családon. Egy új maszop-szdsz kormány, nevezzék azt Momentum-Jobbik-DK-Maszopnak, magyarul egy libero-bolsi kormány ismét visszalökné őket a "segílyes bérszülés" világába, közmunka, kényszerített(okosan ösztönzött) tanulás, stb. helyett..
Emellett még sok hasonló dolog van, amelyet a FIDESZ-KDNP-nek sokáig kell még nyomni.
A hatékony EU pénz felhasználás (gyakorlatilag a projektek 99%-át lehívták - szemben a libero -bolsi 50-70%-al), a határvédelem(bevándolrlás), a MAGYAR érdekeket első helyre helyező MNB, az IMF nagyívben kerülése, az alacsony banki kamatok erősen ráfér még az országra, sokáig.
Ezalatt talán végkép kikopna a libero-bolsi őscsapat, s az ellenzéki pártok is fejlődhetnének egy kicsit a normalitás irányába, ledobva magukról a gender, méregzöld és egyéb marhaságokat, felszednének némi hazaszeretetet, patriotizmust HOZZÁÉRTÉST, a kozmopolizmus helyett.
Remélem, ez így is alakul. Van rá esély.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 12:52:53

@Mankel:

Mi a különbség a liberális és a neoliberális között?

Nem mindegy neked se, a profit belföldön marad vagy kimegy.

Mankel 2020.02.04. 12:53:58

@a nagy hohohorgász: Miért te csak mert a minimálbéren nincs szja belemennél abba, hogy minimálbérre jelentsenek be 250-s nettó melett? Aki trükközni akar az most is azt teszi csak mondjuk 6 vagy 4 órárá jelent be.

Mankel 2020.02.04. 12:55:33

@MAXVAL bircaman közíró: Jah de magyarország meg nem fejlesztő állam hanem nemzeti burzsoázia címszó alatt oligarhiát épít. Szóval tulajdonképpen mind1 továbbra is.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 13:00:15

@Mankel: az állam szerintem rosszabb gazda mint én. Akkor szerinted? Így sem lesz nyugdíjam az eü fizetős így is. Akkor adják ide a pénzt én meg befektetés. Részemről végeztem mert annyira elbeszelunk egymás mellett hogy inkább elmegyek aludni miközben pénzt is keresek. Sok sikert kívánok

Mankel 2020.02.04. 13:03:03

@a nagy hohohorgász: Köszönöm a vitát jó pihenést.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.04. 13:34:46

@Mankel:

Mo-on oligarchák sose voltak, a ballib oldalon se, szóval erről kár is beszélni.

nemecsekerno_007 2020.02.04. 13:44:13

@apro_marosan_petergabor: Igen, ez lenne a legjobb opció. A jellenlegi “ballib” ellenzék a kommunizmusból jött, képtelenek levetkőzni bizonyos reflexeket... Amúgy jól összeszedted.

Mankel 2020.02.04. 13:48:35

@MAXVAL bircaman közíró: Türelem, türelem max 1-2 ciklus és lesz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 14:07:46

@a nagy hohohorgász: főbb bankok, gazdasági intézmények, pénzintézetek a világon hozzávetőlegesen 435 milliárd amerikai dolláros veszteséget szenvedtek el 2008. július 17-ig"

Miközben az imf hitel 2008 novemberében lett felvéve.
Az amerikai válság pedig 2006-ban kezdődött, 2007-ben már kihatott a nemzetközi pénzvilágra is.
A nagy hoohorgász pácban van...

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 15:09:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: hát persze ifjú Ferkó, hát persze. Nyilván mo-ra gondoltam. De ha csak hazudgalsz akkor farassz mást ne engem. 2007 karácsonyán még vígan dozsoltel a devizahitelbol röhögve az olyan elhetetlenen mint én. Azóta fordult a kocka. Hahaha

Pipas 2020.02.04. 15:18:47

@Igazamvanvagyigazamvan?: Bajnai még 2008-ban is azt bizonygatta, hogy a válság nem fog begyűrűzni magyarországra. Akkor hogy is van ez?

Pipas 2020.02.04. 15:24:46

@Mankel: ""szuper állampapír" gyakorlatilag látraszóló es az is napi kamatozású."

Gyakorlatilag nem. Egyáltalán nem:

1) 5 éves
2) Sávos, fix kamatozású.

elemzeskozpont.hu/szuperallampapir-vagy-premium-allampapir-melyik-allampapirt

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 16:44:19

@Pipas: Miért hivatkozol Bajnaira? Ő az igazmondó juhász? Miért nem olvasol utána, a tények zavarnak?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 16:49:26

@Pipas: a máp + bármikor visszaváltható, csak akkor felszámolnak 0,25%-ot. Miért nem olvasod el, amit belinkesz???

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 16:54:12

@a nagy hohohorgász: kedves giliszta. Az, hogy terelsz, érthető. Nincs érved.
" tárcavezető szerint az EU által nyújtott 6,5 milliárdos hitel első részletét még idén decemberben, az IMF készenléti hitelkeretének első hányadát pedig jövő év első negyedévében hívja le hazánk. Ebből az ország lejáró deviza-adósságát lehet kiváltani a piaci hitelnél kedvezőbb kamatozással"

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 17:01:54

@a nagy hohohorgász: a devizahitel nekem nem nagy üzlet. Nekem a forinthitel a jó befektetés. Hisz egy éve 350 volt a font, most 400.
Csak arra kell figyelnem, hogy én hitelezzek.

illaim 2020.02.04. 17:04:54

@MAXVAL bircaman közíró: Iván! te kételkedni merészelsz Orbán örökigazságában? LOL

Pipas 2020.02.04. 17:17:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Miért hivatkozol Bajnaira? Ő az igazmondó juhász? Miért nem olvasol utána, a tények zavarnak?"

Ha Bajnai 2008-ban azt nyilatkozta, hogy a válság nem fog begyűrűzni, akkor nyilván nem igaz, hogy már 2006-ban válság volt nálunk. Attól függetlenül, hogy Bajnai jóslata végül nem jött be.

Nem, magyarországon 2006-ban nem volt válság. Ez tény. Ha zavar, akkor erőlködj tovább és próbálkozz pikírt "igazmondó juhász" beszólásokkal terelni.

" a máp + bármikor visszaváltható"

A "bármikor visszaváltható csak pénzbe kerül" nem ugyanaz, mint "rövidlejáratú". Még csak véletlenül sem. Ne ködösíts, nem csúsztass. Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád mi a különbség.

Pipas 2020.02.04. 17:20:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ja, és még valami. A "napi kamatozás" nem azt jelenti, hogy amikor kiszámítják a kamatot, akkor nem évre, hanem napra számolják. Azt jelenti, hogy a hitelező akár naponta változtathatja a kamatot, nem lehet tudni előre, hogy mennyi lesz a kamat.

Hát igen, ilyen frankó volt az IMF hitel. Rövid lejáratú, napi kamatozású valutahitel volt.

conchita wurst 2020.02.04. 17:20:37

egy kis lippsi csicskagyaszt olvashattunk

vmi elkezdodott ez alatt a 10 ev alatt, ha minden igy megy annyi ciklus zorban legyen amennyi csak lehet

conchita wurst 2020.02.04. 17:28:53

@Pipas: 2007ben sem es 2008ban sem ert meg el a vilaggazdasagi valsag hatasa a kornyezo keleteuropai orszagokba

Szlovakia gazdasagi novekedese 2008ban 9% volt! Magyarorszagon akkor 1% volt.

@Igazamvanvagyigazamvan?: szoval hazudol gheci

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 17:31:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: örülök hogy sikeres vagy. De az biztos hogy ha pinokkio lennél már atszurta volna az orrod a monitort.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 18:00:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: mi vagy te, Orbán által külföldre űzött mosogató?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 18:01:54

@conchita wurst: @Pipas: ennyi diszlexiást!
Sehol nem írtam, hogy 2008 előtt ütötte volna az országot a pénzügyi válság.
Azt írtam , hogy júliusban kezdődött, novemberben vettük fel a hitelt, mert a forint támadható volt, a pénzügyi tartalékot pedig felélte a kormány.
Az imf hitel jóval kedvezőbb volt, mint a piaci.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 18:12:59

@Igazamvanvagyigazamvan?: amúgy hidd el, el lesznek zavarva a gecibe ha megint osszeesik az ország az első szélre. Addigra imádkozzunk hogy a momentum kigyogyuljon a buzisimogatasbol és a valós problemakra koncentráljon. De erre annyi az esély mint szalasinak a bíróságon. Magyarul marad a patas.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 18:32:54

@a nagy hohohorgász: mosogatok Londonban. 960 font minimálbér, plusz borravaló. Összejön 1800.
Szorozd fel 400 forinttal...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 18:35:10

@a nagy hohohorgász: az a baj, hogy szekértáborokra osztjuk a hozzászólókat. Én sose állhattam Gyurcsányt, de egyet èrtek a kijelentésével, elkúrták.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 18:47:21

@Igazamvanvagyigazamvan?: jól csinálod. Én is ezt csinálnám a helyedben. De hál istennek én tanultam. És mon is meg tudok élni és nem kell elhagynom a szüleim. Én akkor megyek el ha újra az elquro jön. Viszont akkor nekem a mostani állás szerint 3000 font a kezdő fizu. Szóval szarul nem járok sehogyan.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 19:10:02

@a nagy hohohorgász: nem kapnál állást Angliában, ahhoz kell némi tudás.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 19:22:27

@Igazamvanvagyigazamvan?: hahaha. Ha téged ez megnyugtat akkor hazudj magadnak. Én már 6 évesen rajottem hogy nem éri meg. Sok sikert a font hitelezeshez. Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 19:28:22

@Igazamvanvagyigazamvan?: milyen tudás kell? Mosogatni én is tudok

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 19:35:26

@a nagy hohohorgász: jajj, te, kis diplomás giliszta, elhitted, hogy mosogatok???
Rájöhettél volna, hogy a mosogatás nem borravalós szakma!

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 19:38:42

@Igazamvanvagyigazamvan?: figyelj pondro. Az 1800 font édes kevés bármit csinálsz

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 19:39:46

@a nagy hohohorgász: amikor valaki kèrkedik, hogy van diplomája, pont az ellenkezője igaz. Ha egy csöpp intelligenciád lenne, akkor tudnád, hogy egy beszélgetésben ez nem érv.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 19:49:56

@Igazamvanvagyigazamvan?: én tudásról beszéltem nem diplomarol... Te seggnyalok gyöngye. Ne magadból indulj ki. Tudod a nyelvtudast sem nyelvvizsgara mérik, még a sikhulye hresek sem.

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 19:52:01

@a nagy hohohorgász: ha szar az életed ne rajtam töltsd ki hanem a családodon aki hagyta hogy hülye vagy.

Pipas 2020.02.04. 19:57:48

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Az imf hitel jóval kedvezőbb volt, mint a piaci."

Arról beszéltünk, hogy a mostani kincstárjegy jobb -e az IMF hitelnél. Nem akkor, hogy az akkori piaci hitelnél jobb volt -e. Semmi értelme összevetni, hogy az elk.rók és a fidesz idejében milyen volt az ország megítélése a hitelezők szemében, ég és föld, nyilván.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 20:27:33

@Pipas: nem, nem erről beszélgetünk. A gazdasági válságról beszéltünk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 20:30:28

@a nagy hohohorgász: ja, te tanultál. De nem látszik.
Figyelj, a készség rossz végén vagy. Amit gerincnek hiszel, az a horog. A seggedbe dugták és a szádon jön ki. Az van írva a fülére, hogy Habony.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 20:33:11

@Pipas: "Hát igen, ilyen frankó volt az IMF hitel. Rövid lejáratú, napi kamatozású valutahitel volt"

Te írtad. Múlt időben.
" grammatikában a „múlt idő” terminus általánosan az igeidő egyik alapvető jelentését nevezi meg, amellyel a beszélő a közlés ideje elé helyezi az igével kifejezett cselekvést, történést, állapotot stb"

Érted, vagy lerajzoljam?

a nagy hohohorgász 2020.02.04. 20:58:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: valóban van horog a seggemben de más van rairva :család és szeretet. És ez még izgatja is az embert. Te meg borravaloert bárkit leszopsz. A kettő között van különbség.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 21:19:41

@a nagy hohohorgász: mégegyszer, agyhalott. Nem borravalós a szakmám.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.04. 21:22:27

@a nagy hohohorgász: írásodból az derül ki, hogy se diplomád, se nyelvvizsgád, és ez nagyon frusztrál.
Nem baj, a ner téged vár! Ott ez a nívó.

kolomparlole1114 2020.02.04. 22:50:49

@kemény keleti kommentelő: A keresztények nem robbantgatnak, nem torokátvágnak, nem késelnek, nem gázolnak gyallereket tgk-val, nem akarják a szar szektájukat a fehérekre kényszeríteni. Ez csak az iszlámok jellemzője.

kolomparlole1114 2020.02.04. 22:52:28

@MAXVAL bircaman közíró: A fidesz nem a nemzeti, hanem a saját magánzsebeit tömi csak. Ezt köztörvényes tolvajnak hívják.

apro_marosan_petergabor 2020.02.05. 07:33:24

@kolomparlole1114:
Olyanok vagytok, mint akik egyszerre hallás és látássérültek, miközben még szenilisek is.
- 10 év alatt + 900.000 munkahely
- a cigányok jó része dolgozik valamit, s egyre többen
- kezdenek iskolába járni és tanulnak
- alacsony banki kamatok
- tobbzódnak az olcsó hitelek
- eltűnt az IMF az országból
- folyamatosan nő a GDP
- csökken az államadósság
- megszűnt a devizahitel fenyegetettség (százezreket érintett)
- nő az átlag övedelem, az életszínvonal
- szépül(t) a főváros, az ország
- működik a mezőgazdaság
- rend és nyugalom van (nincs bevándorlás)
- lassan fordulnak a demográfiai mutatók
Sorolhatnám még hosszasan - de nem ez a lényeg. A libero-bolsi vezetés mindezekből semmit sem tudott felmutatni. Csak egy kis lövetést 2006-ban, IMF eladósodást stb.
Akkor miről beszélsz, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene?
Ez azért nem biztos, hogy előre vinné az országot. Ez már kiderült a Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai kormányok alatt....

Tehetetlen Dodó 2020.02.05. 19:11:41

@Bogyó 2: Akkor ne erőlködj, kis hülye.

Tehetetlen Dodó 2020.02.05. 19:21:22

@Pipas: Jó, ebben nincs vitánk. De mindegy is, a lényeg az, hogy a libsi értelmezéssel szemben Orbán egyáltalán nem a félhülye Libás (mellesleg a féleszű pojáca gazdasági jobbkeze) zsenialitását dicsérte.

kolomparlole1114 2020.02.05. 22:55:51

@MAXVAL bircaman közíró: A mi álmunkban ti már a lámpavason himbálóztok, a Recsken követ törő pereputtyotoktól pedig visszavettük a közpénzünket.

kolomparlole1114 2020.02.05. 23:01:56

@apro_marosan_petergabor: "Olyanok vagytok, mint akik egyszerre hallás és látássérültek, miközben még szenilisek is."

Tényleg olyanok vagytok.

- 10 év alatt + 900.000 munkahely - 9 MILLIÓBÓL NEM NAGY EREDMÉNY:
- a cigányok jó része dolgozik valamit, s egyre többen - A LOPÁS NEM SZÁMÍT MUNKÁNAK!
- kezdenek iskolába járni és tanulnak - TANÁRT VERNI JÁRNAK ODA
- alacsony banki kamatok - MAGAS HIPERINFLÁCIÓ
- tobbzódnak az olcsó hitelek - PERSZE? CSAK FRANKBAN? MIKOR KELL MEGINT KIMENTENÜNK ŐKET?
- eltűnt az IMF az országból - MEG A KÖZPÉNZ Is
- folyamatosan nő a GDP - NEGATÍV IRÁNYBA
- csökken az államadósság - NŐ AZ ÉLLAMADÓSSÁG
- megszűnt a devizahitel fenyegetettség (százezreket érintett) - NEM SZŰNT MEG
- nő az átlag övedelem, az életszínvonal - ANNÁL MÁR CSAK AZ ÁRAK NŐNEK JOBBAN
- szépül(t) a főváros, az ország - MOST HOGY NYERT ŐSSZEL A KARIGERI, VALÓBAN ÍGY LESZ
- működik a mezőgazdaság - AZ HOGY SZÉTLOPTÁTOK A FÖLDEKET, NEM GAZDASÁG, HANEM GAZSÁG
- rend és nyugalom van (nincs bevándorlás) - MUHAHA :DDDDDDD LÁSD: kuruc.info/t/35/
- lassan fordulnak a demográfiai mutatók - IGEN, TÖBB MÁR A MAGYAR LONDONBAN MINT PESTEN

A fidesznél még a tatárjárás is jobb volt!
süti beállítások módosítása