A zsinórban harmadik kétharmados többséget élvező kormánypárt országa két évvel a ’22-es választás előtt azt mutatja; aki még itt maradt, nemcsak elkezdett alkalmazkodni a rendszerhez, hanem tud is élni benne. És épp ez az, ami hosszútávot biztosít(hat) ennek a mechanizmusnak.

A parlamenti ellenzék mondjon le!

Ha élne még a kisgazdák védőszentje, egészen biztosan rovat, vagy legalább fejléc címet szánna kedvenc mondatának a ballibsi média. Torgyán József szállóigéje legalább annyira hiányzik ma Magyarországról, mint a vitakultúra. Mert a vita lassacskán és borzalmas beszólások során (lásd: Norbi), kezd visszatérni, de a kultúrája legalább akkora hiánycikk, mint a szájmaszk Kínában.

Ha élne még a Mondjon le! képviselő, akkor a parlamenti ellenzék jóval nagyobb számban élvezné a Kanári-szigeteki napsugarakat, mint az „egy közülük”. Az ugyanis, amit a parlamenti ellenzék csinál, megélhetési politizálás. Mert nem létezik, hogy nem látják vagy látták akkor a támadható felületet, amikor még nagyobb tömegeket lehetett volna megmozgatni a Fidesz politikájának hibáival és megszólítani az azokat elszenvedőket.

Az idő, a betonkétharmad meg a márványszilárdságú törvény konzerválta a sokatemlegetett, a mindigmagárahagyatottat, az úgynevezett magyar vidéket. (Ha már Donáth Anna sem szereti, ha Budapest-vidék mélységet szántanak.)

A Momentum az ellenzék alternatívája?

Van-e más ellenzék a parlamenti ellenzéken kívül? Igen, Momentumnak hívják. Egyre több jel, (Norbi világban férfiasodóknak üzenem: női megérzés) mutat arra, hogy a „fiatalok pártját” valóban a Parlamenten kívüli ellenzékiség ötlete szülte meg. Hogy legyen egy alternatíva, ami az ellenzék alternatívája és (egyelőre) nem a Fideszé. Mert lássuk be, az ország két részre szakadt valóságában a kétharmad a Fidesz javára húz, abba pedig merész dolog beleállni egypártmagányságban. Ám a 2018-as választások előtt nemcsak Puzsér, hanem a lassacskán elfogyó szellemi elit is azt hangoztatta, hogy az ellenzéket kellene először leváltani. Ez volna a Momentum? Okos húzás, ez tény. Kimondani, kampányt építeni rá vétek (lett volna), hiszen Fideszeseket is vár centrális erőtér megtartása jeligére Fekete-Győr András.

Lassan kúszik azonban felfelé a támogatottság (a Nézőpont legutóbb 13%-ot mért már a Momentumnak, ami ráelőz a DK 10%-os támogatottságára), de ezek a számok nem feltétlenül jelentenek stabil beágyazottságot. Az pedig, a ciklus félidejénél nem jelez eleget. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz még a Nézőpontnál is 50%. Ha összeadjuk ugyanis az összes ellenzéket, ami vagy DK-s lesz vagy Momentumos (ahogy a Momentum elnöke is tett erre utalást, hogy 2022-re két párt fogja meghatározni a magyar politikát: a Demokratikus Koalíció és a Momentum demokratikus koalíciója), akkor úgy áll fel a 49%-os ellenzékiség a Fideszes 50%-kal szemben.

Ám ez csak a matematika. A papírforma ritkán jelent biztosat és itt még így is alulmaradásról vagy valahogyan további 2% megszólításával (szavazókorúvá váló fiatalok megszólításával?) is csak „necces”-ről beszélhetünk. És akkor arról még nincs is szó, hogy a totális összefogás után, hány választó fordul el.

A hangsúly az egyre növekvő bizonytalanok és a nem szavazók táborán van. (Az, hogy miért burkolóznak egyre többen a közönybe, ennek a blognak az első posztjában már kifejtettem.)

Bizonytalanok és nem szavazók tábora = közönyország növekszik

Nincs egy Orbán Viktorhoz fogható vezető vagy - az új kádár keresését mellőzve - párt sem. Ellenzéki oldalon pedig végképp nincs. A koalícióssággal való próbálkozás pedig túl lassú ahhoz, hogy a célegyenesben biztosat jelentsen.

Így a magaslabdák hiába röpködnek, példának okáért ott volt Tarlós „nem akartam újraindulni, de mégis muszáj volt” hozzáállása, vagy Karácsony Gergely köztévés szereplése, ami csak azért dőlt az ő javára, mert a riporter rettenetesen gyenge volt azon a térfélen, ahol az ő vezetői írják a játékszabályokat. Karácsony Gergely ugyanis beleállt a játékba, egyszer sem az alternatívát mutatta, hanem a narratívaírók fegyvereit próbálta ellenük fordítani, mert az ő gyenge játékosuk ezt lehetővé tette a mi versenyzőnknek. (Már megint ez a kétpolúsú országrend…) És lehet jönni azzal, hogy „ide már nem kell alternatív gazdaságpolitika, mert annyira le van butulva minden”, valójában csak a közöny lesz egyre nagyobb ezzel a „beleállok és majd a saját fegyverükkel támadok vissza” hozzáállással. A legbutább emberek is ahhoz húznak, aki felismerve a bajaikat, erős, vállalható alternatívát, megoldást kínálnak. Karácsony a közmédiás szereplésével csak a saját tábora ideológiáját erősítette meg, nem növelte a számukat.

Az ellenzék csak közhelyeket pufogtat, a Momentum pedig csak a fiatalokra fókuszál – ez a legerősebb összefoglalása a teljes ellenzéket érintő kritikának. A felszín alatt azonban az van, hogy aki még itthon maradt, elkezdett alkalmazkodni a helyzethez és ezzel még tovább van biztosítva ennek a rendszernek a működése. Lassan már teljesen mindegy, hogy ki váltja le a kormányt, mert a legnagyobb gond, hogy a választók többségének már mindegy, ki van kormányon, csak a bebiztosított helyzetük ne változzon. Abban a kétharmados többségben, amiben menedéket találtak maguknak a szavazók a nyugdíjas éveikre (a nyugdíjasok a legnagyobb támogatói a Fidesznek), illetve az okosba’ gondolkodók, hogy „turpisságuk” ki ne derüljön egy esetleges váltással. És ebben a helyzetben teljesen igaza van a Momentumnak, hogy először alkudozik/kompromisszumot köt a Parlamentben lévőkkel, simul a Fideszhez, hogy a régi motorosoknak - akiknek már kínos a migráncsozás meg a gyűlöletpolitika -, új helyet biztosítson.

A baj csak az, hogy ez így még mindig nem az az út, amin mi - a propagandát, a népbutítást, az ország lemaradó helyzetére üzletet kötő és az abból nyerészkedést rosszallók - az országot látni szeretnénk. Mi élünk az egyre növekvő közönyben, amit már elemzők és politikai intézetek is kimutattak bizonytalanok és nem választók címkén.

Még mindig érzelmi döntés lenne a szavazás?

2020. január 26. (vasárnap, az Úr napja), Győr. Az ország egyik leggazdagabb vidéki városában a korrupciós gyanúkba kevert, szexvideós fideszest egy fideszes váltja. Törvényes, jól kampányolható időszakot hagyó választás eredményeként. Megszólított nénik, bácsik rosszallása és ejnyebejnyéje után elsöprő a többség a kormánypártnak. Na, most akkor tessenek mondani, ha a gruppenszex a keresztényi kétharmadnak vállalható volt, akkor az az érzelmi ingóság vége demokráciában, vagy a libsik keserű győzelme konzervatív kormányzatban? Mert ugye Győr gazdagodását nem lehet morálisságban elbotló polgármester miatt kockára tenni. És ez így már nem érzelmi döntés, hanem a többséghez, az erőshöz, a stabilhoz húzás. (Az ok ott keresendő, hogy október 13. óta az ellenzék megint elaludt – vagy netán megalkudott saját magáért. Utóbbi rettenetes lenne saját magukra nézve, mert kevés már a bizalom irántuk. Pedig nekik ’22-ig éjt nappallá téve kellene módszerálni.)

Ne várjatok forradalmat, ha nyitva van a határ

 Ha a „nép”, a démosz, ami a demokrácia alapja a propaganda nyelvének elsajátítása révén hülyének nézhető eszközzé válik az ellenzék (legyen az parlamenti vagy azon kívüli) számára, akkor a kiút a közönybe zárkózás marad, az egérút pedig sorbanállás a létra alján a megmaradt kétkezi munkáért külföldiában.

Itt már nem azért válnak bohócokká az ellenzék képviselői, mert nem tudnak tematizálni, hanem azért, mert nem is akarnak. A szint miattuk (is) ilyen alacsony – csakhogy egyértelmű legyen a közéleti történéseket érzékenységi küszöbben mérők számára.

A politika nem matematika. A politika a meggyőzésről szól. Hogy a teljes polisz lakosságát meggyőzitek. 2022-re stabil társadalmi beágyazottság kell. Nem lesz elég, ha jövő év végére sikerül kétpárti ellenzéki listát felmutatni. Fekete-Győr András ugyanis ezt mondta az ATV-ben, hogy addigra valamennyi ellenzéki pártnak célszerű besorakoznia. És ha ez így fog történni, akkor marad a fentiekben felvázolt 50-49 százalékos arány (pluszmínusz 1-2 százalék, új belépőkkel meg időközben közönybe fordulókkal.). Az éppenhogy vagy egypicittöbb nem lesz elég.

Nem elég a kommunikáció

Gulyás Gergely év elején arra utalt, hogy a kommunikáción múlik a 2022-es választás. Kinek üzent ezzel? A pártjának? Hogy nem kell aggódni a fiatalokat célzó, az új választókorba lépők félmilliós szavazatára lecsapó Momentum miatt vagy épp nekik üzent, hogy nem kell (még?) vidékre menni, elég a kommunikáció? Briliáns elmére vallana, ha kettős lenne az üzenet. (Ami az egyik oldalon propaganda, azt a másikon lágy hangtónussal úgy ejtik kommunikáció.)

Ha azonban egyre nagyobb a mozgás a közönytábor irányába, akkor nem elég a kommunikáció. Sőt, ha az országot egyre inkább ellepő „nem értem, ki szavazott a Fideszre, ha mindenki utálja” visszhang is szóba jöhet pesti srác(ok)nál, akkor azt kell mondani, a kommunikáció nem elég. Mert nem azt várják, hogy fúj Fidesz, hanem azt, hogy mi lehet/mi jöhet utánuk. Mindezek mellett, ha a 2019 májusától 2020 januárig a 10%-ról csak 13%ra tudott nőni a Momentum, akkor a kommunikáció nem elég.

A Fidesznek 2020-ra sikerült meghonosítania a teljes érdektelenséget

Be kell látni, hogy ez a rendszer, a nemzeti együttműködésé (ugye nem baj, ha még kisbetűvel írom?), egy zseniálisan megalkotott rendszer. A zseniknek azonban van egy negatív tulajdonságuk. Egy hajszál választja el őket a megbolondulástól. Azt kell megvárni, míg a bolond lesz az új Soros/migráncs/cigány?

Ki kell mondani, nem a rendszerrel van a baj, hanem azzal, hogy tud(ott) működni. És ez az ellenzék hibája. Mert csak akkor visított, amikor MTVA székházban ütötték, meg amikor megvonták a tiszteletdíját parlamenti randalírozásért. Szaladnak a vidékhez, hogy miért nem csináltok forradalmat, miért nem jöttök megmenteni minket. Az ellenzék mikor jött le megmenteni a vidéket? Mikor jöttetek fórumozni, meghallgatni a bajokat, keresni a magyar valóságot a propaganda mögött? És elvárjátok, hogy mi menjünk kapát, kaszát egyenesíteni értetek?

Csak egy tipp: ne azzal gyertek, hogy milyenek a nyilvános vagyonnyilatkozatok, mert nem fogja érdekelni azokat, akik örülnek a saját fizetésüknek, amit úgy csúfolnak: minimálbér.

Kell még egy (?) ciklus ebből a rendszerből

Stumpf István, egykori Fidesz alapító szerint a legfőbb gond, hogy közel a pont, amikor már visszafordíthatatlan az a folyamat, az a politika, amit a Fidesz - saját szavaimmal – túltolt. Mert még 4-6-8 év és nem marad olyan, akit akár egy picit is érdekelne a változás szele. Ebben a kilátástalanságban azt kell mondani, szükséges még egy közös bukás az okosba’ gondolkodó Momentum és a bosszúállók seregének, a DK-nak a vezetésével. Talán akkor a rendszerhez dörzsölt (akár önként, akár kényszerítve) üzleti elit (akik között még találni reménykedőt egy új párt által delegált új szerződéshez/lehetőséghez) is inkább ellenáll, mintsem megalkuszik. A propaganda ugyanis járvány. Nem viszi el egy gazdasági válság vagy annak a jóslata, vágya. Itt csak a cselekvés, a mozgalmiság szüntelensége adhat reményt vagy fújhat újra reményt a változást szajkózók zászlajába. De ha nincs cselekvés, akkor bukó a ’22. Azzal pedig Stumpf István-i értelemben eljön az a pont, „ahonnan már nagyon nehéz a rendszert lebontani, átalakítani, más rendszert működtetni”.